Nyílt levél Schwezoff Dávidhoz, a BZSH ügyvezető igazgatójához

Az Ön előéletéről minden elmondható, csak az nem, hogy nyitott könyv a magyar zsidóság és a közvélemény előtt! Ön ugyanis ügyvezetővé választása előtt sok mindent – köztük erkölcsileg súlyosan kifogásolható ügyeket – elhallgatott korábbi életéből. Lényeges momentumok hiányoznak önéletrajzaiból, közölt adatai gyanúsan pontatlanok!

Egyre gyakoribb és élesebb sajtó-nyilatkozataiból kiderül, hogy Ön a széles nyilvánosság előtt akar vitázni belső ügyeinkről. Akkor itt az alkalom, hogy ugyancsak széles nyilvánosság előtt valljon színt mindazon ügyekről, amelyek az Ön személyét illetően tisztázásra várnak!

1. Mikor, hol, miért és hogyan intézte el, hogy születéskori nevét, Csereklye Viktort , Schwezoff Dávidra változtassák?

2. Mikor, hol, milyen körülmények között lépett be Ábrahám szövetségébe, azaz a zsidóság kötelékébe? Mely rabbik írták alá a betérési papírjait. Az erről szóló dokumentumot mutassa be.
(Ezt azért kérdezzük, mert a BZSH alapszabálya szerint csak zsidó lehet a hitközség ügyvezetője.)

3. Mikor és hol fejezte be egyetemi tanulmányait, és erről milyen okirat tanúskodik? Hozzájárul-e azok ellenőrzéséhez?

4. Megválasztásakor, Ön a Közgyűlés előtt , tapasztalt gazdasági és pénzügyi szakemberként mutkozott be. Mi az oka rövid pályafutásainak biztosítási ügynökként (pár hónap), Investerbank alkalmazottként (1hónap), Hudson Global Resources alakalmazottként (pár hónap)?

5. Hogyan vállalhatott zsidó hitéleti tevékenységet a győri zsidó hitközségben, mint kántor 2001 és 2007 között, miközben evangélikus teológus-hallgatóként /lelkésztanoncként/ /2001-2002/, új hitvallást tett?

6. Hogyan vállalhatott zsidó hitéleti tevékenységet a győri zsidó hitközségben, mint kántor 2001 és 2007 között, miközben katolikus kántorként az alsógödi plébánián tevéékenykedett 2005-2006 között?

7. Az evangélikus hittudományi egyetemre jelentkezve , kellett-e Önnek esküt tennie evangélikus keresztény hitéről, valamit kereszt- és konfirmáció-levelét nem kellett-e bemutatnia?

8. Bármely fent említett három vallás kötelékéhez tartozva, hogyan vállalhatta, hogy hitéleti tevékenysége gyakorlásával párhuzamosan, 8 évig transzvesztita előadóként lépjen fel Carole Hore Mohn művésznéven a meleg közösség legkedveltebb hazai és külfőldi szórakozóhelyein ?

9. Az öt világvallásból melyikben nem vállalt még valamilyen lelkészi, kántori vagy előljárói szerepet?

10. Tisztában van-e azzal, hogy a zsidó vallási előírások szerint, aki betérése, majd tsuvája után , nem tartja a micvéket, s a Tóra által szigorúan tiltott bűnöket szándékosan halmoz ,annak a betérése érvénytelen?

11. Milyen kapcsolatok, érdekeltségek fűzik Önt a jobboldali médiához, hogy szinte kizárólag azoknak nyilatkozik, és csak azoknak ad a magyar zsidóság ügyeit kiteregetve interjúkat?

12. Ön szerint a Szombat folyoirat miért nem a zsidó sajtó része?

13. Kataron kívül még mely Izraellel ellenséges, azt el nem ismerő és a terrorizmust támogató arab országok diplomáciai képviselőivel tart kapcsolatot? S ugyanezt kérdezzük újdonsült főtanácsadójára, Császár Balázsra vonatkoztatva is!

14. Miközben gyorstalpaló, internetes rabbi-tanfolyamon vett részt, Ön online arab kurzust is igénybe vett. Milyen céllal?

15. Osztja-e Császár Balázs politikai véleményét, akit Ön időközben a BZSH szervezeti és társadalmi kapcsolatokért felelős osztályvezetőjének nevezett ki? (Császár nagy nyilvánosság előtt, az interneten „az erkölcsileg züllött ballib oldalról” és a ”lealjasodó ballib eszmerendszer ”-ről értekezik…)

16. Osztja-e Császár Balázs Facebook profilján közzétett lesújtó véleményét az Amerikai Egyesült Államokról, Németországról , Franciaországról valamint Ukrajnáról?

17. Milyen további tevékenységeket és jogköröket kíván átvenni a MAZSIHISZ és az azzal szerződő vállalkozások eddig gazdaságosan és sikeresen létrehozott /működtetett intézményeitől, feladataiból?

18. Miért gondolja, hogy Önre nem vonatkozik a Tórában szereplő -„lason hara” : rossz nyelv és rágalmazás bűne? Kik ellen szándékozik még kétes céljai elérése érdekében a Hitközség vezetői és zsidó testvéreink közül feljelentést tenni a rendőrségen? Milyen további lépésekkel szándékozik még a magyarországi antiszemitizmust erősiteni és kétes municióval ellátni?

19. Kiket szándékozik még Bét Din, zsidó vallási bíróság elé hívni az Önt kritizáló rabbik és főrabbik soraiból?

20. Miért tartja magát a magyar zsidóság egyedüli és kizárólagos felhatalmazottjának a magyar kormánnyal folytatandó tárgyalásokhoz?

21. Miért akadályozza a BZSH elnök lemondatása miatt szükséges közgyűlés újbóli összehívását?

22. Mikor szándékozik a magyarországi zsidó közösség, a BZSH és a MAZSIHISZ jó hírének megőrzése érdekében végre beadni a lemondását a BZSH ügyvezetői posztjáról?

Amennyiben fenti kérdéseinkre 48 órán belül megnyugtató választ nem kapunk, úgy tüntetést szervezünk a Hitközség Sip utcai épülete elé.

Zsidó Értelmiségiek Baráti Köre , 2014 Budapest