putyinKésve jött késve távozott. Oroszország első embere, a világ leggazdagabb embere egy kicsit morcosan érkezett majd elégedetten távozott. Ha hiszik ha nem kedvenc sorozatom a TV2 Jóban rosszban szappanoperája. Már sok mindenről lemondtam, hogy egy részletet se hagyjak ki belőle. Kedden este viszont jól választottam – Putyin és Orbán csaknem negyven perces sajttájékoztatóját az elsőtől az utolsó percig végignéztem. Sajnáltam a tolmácsot aki alig volt képes lépést tartani az orosz elnökkel. Nem is értettem Putyin  miért hadar, az elnöki gépet nehezen tudta volna lekésni, a találkozó minden dicsőségét learatta, lassan kiélvezhette volna a látogatás minden pillanatát. Ami kitűnt miniszterelnökünk megkönnyebbült, látszott, nem is rejtette véka alá – a megbeszélések sikeresek voltak.

Akik előzetesen ágáltak azok nem tudhatták – miért is kellene mindenki orrára kötni, hogy még 1996 -ban nem egy szerencsés szerződést kötöttünk az oroszokkal.  Ha ezt nem sikerült volna most módosítani a le nem hívott kontingens után is fizetünk. A nagy semmiért. Most helyzet volt, Putyin értékelte a kormány gesztusát és az uniós szankciók ellenére is gyümölcsöző gazdasági kereskedelmi kapcsolatokat és engedett. S ha már erre jár még egy csomó egyéb ügyekben is szerződött. Például Tatárföldön is nyithatunk majd konzulátust. Ha választhatnék én inkább Bécsben lennék főkonzul. Már sejtem, hogy ennek mi lesz az értelme – odaküldhetik a kegyvesztetteket. Szegények, számolják majd a napokat mikor szabadulhatnak.

Az olaj gáz oké és a Déli áramlat kilőve. Esküszöm nem tudhattuk, hogy az unió mennyire keresztbe tett az utóbbinak. Kiderült, hogy az erre a célra bejegyzett céget Hollandiában alapították. Így a Hollandok engedélye kellett a földközi tengeren végzendő beruházáshoz. A lényeg, hogy a konkurencia addig áskálódott míg sikerült megtorpedózni ezt a projektet. Ám majd a török testvéreinkkel újraélesztjük. Ez volt a végszó. S mindehhez az orosz elnök olyan bánatos képet vágott, hogy magam is elszomorodtam. Szegényt nem hagyták, hogy becsövezze Európát. Még jobban.

Csak úgy megjegyzem, Orbán Viktort sok méltatlan támadás érte a látogatással, Putyin fogadásával kapcsolatban. A koszorúzás és az a körüli bonyodalom miatt a fejét követelték. Ész nélkül. Mondván, hogy nem íratjuk át a Vörös Hadsereg hősi halottainak emléktábláját. S ezt komolyan harsogták, komoly emberek. Ilyen sötét senki nem lehet ha csak ő nem akarja.

A lényeg – Putyin békét akar, s ha rajta múlna már minden ágyú elhallgatna. Krimről egy szó se esett. Az már elesett, az övék volt és punktum. A szakadárokat, a donyecki lázadók meg ugye bekerítettek egy ukrán reguláris csapatot és azt ki kellene menteni. Tehát megérti, hogy még mindig folynak a harcok. Közben ő és Merkel folyamatosan konzultál aminek a vége vagy egy még nagyobb balhé vagy egy Nobel békedíj amin akár közösen is megoszthatnak. A nagyobb felét Merkelnek adnám. Csak.

A sajttájon az is szóba került – a csecsen katonák – ez megütötte a fülem. Azt tudtam, hogy kárpát ukrajnai magyar fiatalok is csatáznak arra, de a csecsenek mit keresnek ott? Egyszerű, ahol vér folyik ott tunkolnak. Lám ez az egész helyzet bonyolultabb mintsem gondolnánk.

Figyeltem csaknem egy órát állt vagy támaszkodott a két vezető. Bírták. Nem volt könnyű napjuk mégis végig állták. Tehát jó kondiban vannak.

Apropó – az elmúlt 25 éve során Európa térképét is alaposan átrajzolták. A régi atlaszom már fabatkát se ér.  S megint helyzet van – kérdés – van e elképzelés egy magyarok lakta önálló kárpát Ukrajnára? Költői kérdés, irredenta vérem túlcsordulhatott. Korábban üzleti ügyekben gyakran megfordultam Ungváron és Munkácson. Otthon éreztem magam. A házak, a kis utcák a múlt századbéli vidéki polgári Magyarországra emlékeztettek. Volt arrafelé cseh, szlovák és monarchiabéli ,megszállás is és mindenki ott hagyta a keze nyomát.  Ha még se kellene, egy oka van. Magunkkal se bírunk, miközben az unióban aligha támogatnák ezt a javaslatot.

El ne felejtsem – Putyin viszont látogatásra hívta Orbánt Viktort. Ez is azt bizonyítja, nem volt hiába való az orosz elnöki villám vizit. Ja ez a villám szó nem ide való , erről mindig mindenkinek a villámháború ugrik be.puty2