Ki mit tud – egyszer majd találkozunk – mi voltunk a Kossuthban – 1964 -ben a Palócziban végeztünk

Ezen a képen egyetlen ismerős sincs. Viszont alkalmas rá, hogy felidézzem , milyen is volt, lehetett a mi tantermünk , a Kossuth utcai általános iskolában. Jut eszembe,  miután 1956 és 1964 között oda jártam megesik, szinte minden nap, hogy egy-egy volt osztálytársammal találkozom valahol. S mindannyiszor megbeszéljük, megrendezzük a találkozót. Hogy hányadik lenne? Az első! Ilyen még sose volt, remélem lesz.

A tanáraim közül emlékszem az elsőre, Hajdúné, Baba tanító néni, Ő volt az első. Sokáig a Mélyvölgy utcában lakott. Akkoriban nem tudtam miért jár mindig feketében. Évtizedekkel később hallottam a férjét gyászolta, akit malenkij robotra hurcoltak s soha nem jött vissza. Majd Hámán és Réti Jánosné, Ivády Vilmosné, Ivanics tanárnők képe van előttem még a múltból. Micska Szaniszlóné Gizike igazgatóhelyettes , Réti János ének és torna tanár valamint Lakatos Ildikó kémia tanárnő emléke él máig is. Ja és Molnár Kálmánné orosz tanárnő és Kovácsné magyar szakos is rajta van a listámon. Napközis tanár Kammel .

Osztálytársaim közül akikről tudok, dr. Komlossy Attila , Straub Sándor, Jávor Zoltán, Kormos István,  Gitta István ( elhunyt) Korcsmáros….., Rusznák Ernő, Fuczai, Ronyecz István,  Lázár László( elhunyt) Fodor Ferenc, Slamovics Tibor, Jobbágy Gyula,  Bárdosi Gábor, Schwarcz Gábor,

Koródi János, Kendrusz Ferenc, Iglai…..Terhes…… és még sokan mások. Akik olvassák folytassák a sort.