Piacjáró vagyok – ha egy országot fel akarsz fedezni – gomolyát paradicsommal

Közel vagyok a Búza téri piacig. Így aztán ha kedvem tartja merő szórakozásból is átballagok. Jó szokás szerint pénzen kívül semmi mást nem viszek, a szatyrot mindig ott veszem.  Ami ugye drágítja a portékát.

Vannak szokott helyeim. Például a csarnokban mindig egy helyen veszem a gomolyát.  Már nem is kérdezik, milyet szeretnék. Kérés nélkül csomagolják a harminc deka natúr érettet. Ráuntam a fokhagymás meg a hagymás és az olívás változatra.

Valamikor, nem is olyan régen még mamámat kísérgettem a piacra. Tőle tanultam, amíg nem futom körbe háromszor a standokat semmit nem veszünk. Ha nem alkudunk, komolytalanok vagyunk. Aláígérni egy sport. Kéjes öröm látni, hallani amikor a szerencsétlen eladó keservesen rábólint. Majd csak örül, hogy megszabadult a két kiló belülről penészedő paradicsomától és szaladhat a buszhoz.

Mert nem csak mi , vásárlók vagyunk piacimádók. Azok öreg , frászt öreg idős nénik akik reggel héttől gubbasztanak az őstermelő standon maguk is szeretik a helyet, miliőt, az ottani filinget. Behoznak egy kiló dióbelet, három üveg  savanyút vagy lekvárt, felcímkézik  s a vevőre várva megpucolják a zöldbabot. Telik az idő, trécselnek és le le szólítgatnak. Igyekszem flegma lenni, noha tudom , hogy azt a babot nekem készíti. Én fogom elvinni, de gyorsan ráharapok megdrágítja. A praktika mindig beválik.

Megjegyzem, a mostani piacon nincs bácskai húsos, csípős paprika. Az illatos. Hiányzik a sárga őszibarack, a dús leveses. Paradicsom dögivel van viszont aki nem az őstermelőtől , nagy , ráncosat viszi sose tudja meg mi a jó. Nincs magja, csak húsa van. S zamata. Olyan békebeli amiről csak a só hiányzik és a mellé vagdalt gomolya. Úgy kenyér nélkül.

Mivel ha piacot látok elcsábulok.  Pesten a régi Skála mellettibe is eljárok ha ott vagyok. Rengeteg a külföldi vásárló, nézelődő. Úgy mondják, ha egy országot meg akarsz ismerni menjél ki egy felfedező útra az ottani piacra. Gondolom mások is ismerik ezt a mondást. Ami ott Budán más, hogy nagyobb a választék, több az ismeretlen gyümölcs és olcsóbbak mint a Búza téren. Ez betudható annak is, hogy helyből szerzik az árut és nagyobb a fizetőképes kereslet.