Ezek nem könyvtári könyvek – jobb volt ez a módi – napra készen láttuk a számadást – kedvenc olvasmányaim

imageIsmerős képek. Már mint az idősebbeknek. Valamikor a régi jó béke időkben sorba álltunk a bankban vagy a postán, hogy  ezekbe a kis könyvekbe beírják a száz – ezer forintos megtakarításainkat. S az év vége előtt kivettük a sommás kamatot. Megmondom a frankót, ez a rendszer sokkal átláthatóbb volt. Nekem ez transzparens, inkább mint a mostani banki gyakorlat. Hiába küldözgetik nekem az elszámolásokat, ha csak le nem rakom földre nem tudok elmenni rajtuk. Ráírják ennyi meg annyi a kamat, majd azt megadóztatják és egyszer csak arra ébredek, hogy minden berakott ezer forintom még kilencszázat se ér. Az igaz, hogy a vidéki kis postákon megesett, hogy ezeket meghamisították, a kisasszonyok megcsapolták, főleg ha tudták, a tulajdonos hirtelen elhunyt. Egyébként ezek a könyvecskék még érvényesek, törvény szerint mindegyikben van néhány forint.  Merő kíváncsiságból megpróbálom majd kiváltani. Sok kicsi ma már nem sokra megy. Mégis. Csak azért is.