Tegnap este tudtam meg, hogy Pestre kell mennem. Egy időben értesültem a televízióból, hogy éppen ma egész napos nemzetközi sebesség ellenőrzés van. Mondák, 900 helyen mérnek. Na, kopogjam le Miskolc Budapest között egyetlen egy helyen hazafelé talán Hort környékén egy pihenőben rejtették el a kis háromlábú UFO – t. Három valahány szeme van és állványon lesi az autósokat. Mivel mindenki ügyelt, az előttem lévők is kiszúrták , szinte kéjesen cammogtunk a traffipax előtt. A telepítettek meg ugye ki is vannak táblázva tehát azt kell mondanom, valami nem stimmel ebben a drága ellenőrző rendszerben. Szerintem aki gyorsan tép , az manapság nagyobb biztonsággal játszhatja ki a mérőszerkezeteket. Legalábbis a sztrádán. Így aztán mint mindig most láttam kétszázzal dübörgőket.
Kíváncsi lennék, hogy mennyi volt a mai bevétel. S, hogy mennyi idő alatt keressük, adjuk össze az erre fordított milliárdokat. Közbe, súgják, hogy itt nem a pénzről van szó. Életekről, hogy ha lassabban jársz, tovább élsz. Vagy csak úgy tűnik….
Ilyenkor rögtön eszembe jut az összes gyorshajtásos eset. Amikor Pestre jártunk újságíró iskolába – Lódi Gyuri, Búzafalvi Győző, Simányi Józsi és jómagam, minden héten vállalta egyikőnk a logisztikát. Győzőnek volt a legjobb verdája így ő ennek megfelelően 160 alá nem nagyon engedte a sebességmérő mutatóját. Az ezerötszázas Polski Fiat nagyon tudott menni, így aztán sose mertem előre ülni. Gyurié volt az anyósülés, neki kellett két lábbal fékezni . Mígnem egyszer a Gyöngyösi lejtőn a szokott tempóban haladva elénk nem gurult egy Warsawa. Átvillant előttünk az életünk, s szemünket lehunyva mindannyian összekucorogtunk . Szerencsére Győző nem észlelte az útakadályt csak amikor már előttünk volt, fékezésre semmi esély, így elegánsan kikerülte. Csak utána kezdett izzadni. Pesten hagytuk sörözni, hogy visszafelé átvehessem a volánt.
Ehhez tartozik, hogy sztráda még nem volt 1973 -ban. S az országban kilenc tányéros radar volt. Leltárban.
