A régi, új elnök – még csak nyilatkozat háború zajlik – újságíró szövetség csipkerózsikás  álomban -nem eladható az eredmények listája

Helyreállt a rend a Magyar újságíró Szövetségben. A 2015 nyarán történt tisztújító közgyűlés határozatát  megsemmisítette a bíróság. Ismét Tóth Károly az elnök. Visszakapta a szobáját és készül egy szabályos keretek között megrendezendő közgyűlésre.

Szerény meglátásom, hogy a tagság zöme némi elégedettséggel vette tudomásul a döntést. Persze ez vajmi kevés, hogy a csipkerózsikás álmát szenvedő nagy múltú szövetség ismét életre keljen. Eljött az ideje annak a homlokos puszinak. A puccsal  élre került  elnökség hatalmas elánnal próbálja az elmúlt bő másfél esztendő eredményeit reklámozni. Nem sok sikerrel.

imageAkik ugyanis a kulisszák mögé látnak, tudják a sok ” Élet költözött a Sajtóházba” rendezvények mind ingyenesek voltak.  Pénzt nem hoztak viszont alaposan megterhelték a rezsit.

A tagság listájáról  312 tagot töröltek tagdíj  nem fizetés miatt. Szomorú. Őszintén, még ennek a ténynek az előző elnökkel nem szimpatizálók se képesek örülni. Azt se tudom a javára írni, hogy ingyenes Mikulás csomagot kaptak a gyerekek.  Ez mindig is bevett szokás volt. A Télapó már ilyen, s semmilyen rokonságban nincs a menesztett elnökkel.

Ami az eredmények felsorolásából kifelejtődött – a most menesztett elnök  negyedmillió forinttal sáros az iskolája által  bérlet parkolóhely díjával. Elnöki kegyként, jutalomként két éjszakás szállásokat adott a Tihanyi üdülőbe.  Ezzel elérte a teljes kihasználtságot és így nőtt az üdülő fenntartásának a vesztesége is. Közben nagy csöndben kimúlt a szövetség  tagjainak az orvosi ellátása is. Vidéken már korábban se volt.

Az újságíró társadalom,  mint minden ebben az országban megosztott. Szerintem van remény az összetartásra, az összefogásra és a megújulásra.  Tóth Károly elnök úr megízlelte milyen az amikor menesztik.  Volt ideje elgondolkodni mit , hogyan kellett volna csinálnia.  Megismerte Komlósi Gábor tehetetlenségét is.  Itt az ideje, hogy ebből rengeteg hibából tanulva egy jól szervezett működőképes kamarai jogosítványokkal felvértezett szövetséget teremtsünk.

S közben ne feledjük, hogy Budapest csak a főváros. A vidékem megjelenő  konszolidált lapok olvasottsága bármelyik központi napilappal szemben is versenyképesebb.

Annyit már tudunk, hogy készül a koncepció a szövetség életre keltésére.  Ehhez viszont szükség lesz a hazai újságíró társadalom bizalmának vissza nyerésére.