Szomszédasszonya mentette meg – egy szerencsés kimenetelű tragédia dióhéjban – hajszálon múlt az élete

 

Egyszer voltam, hol nem voltam, aztán majdnem elmúltam.

Szomszédasszonyom mentett meg.

Nem éreztem túl jól magam, a vérnyomásom meglehetős magasságokba emelkedett. Csütörtökön délután rendelt a háziorvosom, elmentem az összes panaszommal. Indulás előtt bevettem egy csökkentő tablettát.
Ő is megmérte, még akkor is soknak találta annyira, hogy azonnal ott helyben megkínált még kettő vérnyomás csökkentővel. Így már három tanyázott bennem A nyaki fájdalomra pedig valami baromi erős fájdalomcsillapítót írt fel, amit én a vacsora után szófogadóan bevettem.

Ahogy bekerült a gyomromba, már hallottam, hogy fickándozik. Aztán elszenderedtem. Majd háromnegyed 12-kor kidobott az ágy, futnom kellett, de olyan rosszul voltam, hogy azt sem tudtam, hol vagyok, támasztottam a falat, így találtam ki, akkor már totálkárosan. Mikor visszatértem a kisszobába, és kezembe vettem a telefont, nem tudtam, hogy kell használni, hogy kell felhívni a szomszédasszonyomat.

Nagy nehezen sikerült, és ő azonnal átjött. Még egy kört futott velem a fürdőszobába, de annyira kóvályogtam, alig bírt tartani. Második rohamom háromnegyed 4-kor volt. Már a telefont kezemben tartva próbáltam kiérni épségben a fürdőszobába. Mikor a szomszédasszonyom ismét átjött, látta, hogy már színem sincs, ajánlotta mérjük meg a vérnyomásomat. 59/37 a pulzusra nem emlékszem, az magas (most is) Azonnal hívta az ügyeletet, küldték a mentőt, és vittek a sürgősségire. (megtudtam, hogy ez már olyan újraélesztéses vérnyomás)

.A fertőző osztályára kerültem.

Mikor este mértem a vérnyomásomat 177/110 pulzus 95, este nyolc óra volt, és az esti gyógyszert nem osztották ki (A sajátomat elkobozták, a napi szinten számomra szükségeseket nem volt szabad szednem, csak amit ők adnak) Tudomásul vettem, de azt nem értettem, miért nem kapom meg még nyolckor sem. Megnyomtam a vészjelzőt, azonnal kinyomták a nővérszobában. No, akkor majd jönnek, no, ja majdnem, de mégsem. Újra nyomtam. Elővánszorgott egy ápoló, nem értette mi bajom van. Még senkinek nem osztották ki. Mondjuk én 6 órakor veszem az esti adagot, de tekintettel a gyors szívverésemre, már nagyon kellett volna. Háromnegyed 9-re hozta be.
Úgy gondolom ez a foglalkozás hivatás.

​Azt tudom, ha nem ilyen szomszédom van már nem lennék.

Zokogtam átölelve, mikor hazaértem, megköszönni nem lehet, amit tett értem

​.Az életemet mentette meg.

Őszinte hálával Zs.

Egy kedves Olvasóm kérte ennek a megjelentetését. Hozzátéve, akik olvassák, úgy is tudják, ki Ő és kinek köszöni az életét.