Bemelegítő parti a Népkerti Vigadóban – döntetlen a Vodafone kupa első napján –  Kerényi László képei

A magyar női vízilabda-válogatott 9–9-es döntetlent játszott csütörtökön este  Ausztráliával a Miskolc tapolcai Vodafone-kupa első játéknapján.

A három napos megmérettetés második napján a  kupa névadója egy hangulatos fogadást tartott a Népkerti Vigadóban. Kerényi László kollégám képekben festette meg a partit.Amely úgy kezdődött, hogy a bejáratnál bárki beöltözhetett  vízipólósnak. Kaphatott fülvédős sapkát és egy remekbe szabott fürdőköpenyt. Bevállalós vagyok, így ebben a szerelésben álltam a kamerák elé. Cserébe kaptam egy giftet a fellépésemről, amelyet online is megküldtek. Helyben pedig kinyomtatták. Ezt a képeslapot sokáig dugdosom majd magam, a családom és barátaim elől.

A megjelenteket Veres László Miskolc legavatottabb műsor vezetője köszöntötte. Elmondta, a Vigadó városunk gyöngyszeme éppen kilencven esztendős és ennél alkalmasabb helyszínt nem is választhattak volna erre. Ugyanis Hajós Alfréd Magyarország olimpiai bajnoka tervezte ezt az épületet.

Majd Kemény Dénes mesélte el, hogy mit érez amikor most Tapolca felé haladva meglátja a Róla elnevezett fedett uszodát. Utána Alexandre Froment-Curtil a Vodafone vezérigazgatója angolul üdvözölte a fogadás résztvevőit. Számomra – tolmács nélkül is az tettszett ki a beszédéből – hogy elégedett a helyszínnel és nagyra értékeli városunk fejlődését.

Pfliegler Péter Miskolc alpolgármestere ezt megerősítve ecsetelte a legnagyobb mobilszolgáltatóval való kölcsönösen hasznos gyümölcsöző kapcsolatainkat. S jöjjenek a képek, amik a meccs előtt készültek a Vigadóban.

A Vodafone vezérigazgatója
Kemény Dénes akiről már életében neveztek el egy uszodát
Dr. Zsiga Marcell a Szerencsejáték Zrt igazgatója és Suba János a Vodafone kommunikációs igazgatója.
Kemény Dénes a pódiumon

Dr. Beck György a Vodafone elnöke akinek ugyancsak közel áll a szívéhez a vízilabda és Carra Anita a lakossági szolgáltatások vezérigazgató helyettese
S mintha egy rövid időre feltűnt volna Schorbert Norbert fittnesz guru és felesége Rubint Réka

Nem kezdődött jól a Miskolc tapolcai mérkőzés a magyarok számára, Bíró Attila együttese az első hat percben képtelen volt gólt szerezni, így az ausztrálok 2–0-ra elhúztak.

A negyed hajrájában – Antal Dóra kihagyott büntetője után – Szűcs Gabriella emberelőnyből szépített, majd a második periódus elején Bujka Barbara egyenlített. Ezt követően ismét elmentek kettővel az ausztrálok, de az utolsó három percben fordítottak a magyarok. Gurisatti Gréta góljára és Keszthelyi Rita duplájára azonban még az első félidőben jött a válasz, így a nagyszünetben 5–5 volt az állás.

A harmadik játékrészben a magyar válogatott lógott meg kettővel, ám 8–6 után az ausztrálok fordítottak. A meccs utolsó gólját Antal dobta három és fél perccel a vége előtt, így 9–9-es döntetlennel rajtolt a magyar csapat a Vodafone-kupán.

A torna első mérkőzésén az Egyesült Államok fölényesen, 15 góllal legyőzte az
új-zélandiakat.

Bíró Attila együttese csütörtökön Új-Zéland ellen száll medencébe.