Elhunyt Stadler József az akasztói vállalkozó – még a börtönben is sztár volt – még az egyetemi katedrára is meghívták

Az Enyedi-Nagy Mihály Médiahajókázásának már régen befellegzett. A nagy ötlet elsüllyedt.

Aki nem tudná miről búsongok  elmesélem – Misi minden évben meghajókáztatta a vezető politikusokat, a kormányon lévőket és az ellenzékieket a médiacsinálókat és az éppen aktuális celebeket, sztárokat. Régi barátságunk okán szinte valamennyi túrán részt vettem. Pestről Visegrádra – egy hajóban evezett mindenki  – majd a nagyok onnan már az elébük küldött autóval tértek vissza a fővárosba.

Máig emlegetik a kollégáim az egyik tudósításomat , ami azzal kezdődött – én bizony itten mindenkit ismerek, engem viszont a kutya se. S ez fedte is a valóságot. Amikor ezt telefonáltam, velem szemben napozott ejtőzött Stadler József nagyvállalkozó. A gazdasági élet csodacsatára, aki két kanállal élvezte az életet. Rejtélyes és agyafúrt kereskedelmi projektjeivel milliárdokat keresett.

Egyszerű juhászként kezdte majd addig ügyeskedett mígnem egy stadiont is gründolt magának. Jó és egyszerű ember volt akit nem nagyon kellett kapacitálni, hogy pénzt kölcsönözzön. Míg az üzleti életben kemény és következetes volt addig a politikusok és a nők gyorsan levették a lábáról. Adott, adományozott akiknek csak tudott. Többek között ez lett a veszte. Aki kimaradt a jótékonykodásából azok nekimentek. A könyvelője se volt a topon, hiszen legendaszámba megy, hogy a Jézus utolsó vacsorája című freskó után visszakérte az általános forgalmi adót. Szóval ott ringatózunk a kék Duna hullámain amikor megláttam az üzleti zseni vastag újait. Mindegyiken, mind a tízen egy egy a nagy Oroszországban divatos  hatalmas köves gyűrűk virítottak. Valahogyan ezt megjegyeztem meg az akkor még ízes beszédét.

Ő volt az az ember aki képtelen volt megbirkózni a hirtelen rászakadt gazdasággal. A hivalkodás következményeként az irigyei ellepték. Hol az adóhivatal hol a gazdasági rendőrség vendégszeretetét élvezte.

Közben az egyik pesti egyetem majdani közgazdászai meghívták néhány előadásra. A sikeres üzleti életének titkairól faggatták.  József ma 66 esztendősen visszaadta a lelkét a Teremtőnek. Csendesen elhunyt egy régen kezdődött hosszan tartó betegségben. Vajon mi lesz az áruházával és az enyészetnek indult akasztói sportpályával? Élete nagy szerelmeivel.