
Szántó István
Related article
Hangárszerű lomi Bécsben – Tandler az öreg áruház – csupa praktikus kacat – mire jó a beteg konténer
Egyszer már áradoztam egy jót a bécsi ócska piacról. Ez szombatonként van pontosan a Naschmarkt másik fertályán.Megjegyzem mostanában már teljesen török magyar piac...
Megegyeztek a gázársapkáról a tagállamok, bár Szijjártó Péter még ma is azt mondta, hogy „Magyarország semmi szín alatt nem támogatja”
Végül a németek is engedtek az ügyben, és így meg is szavazták az ársapkát, bár feltételeket is szabhattak. ...
Új fogás az Avalonban – ha ezt választod segítesz a földrengés sújtotta embereken – pénzt hoz az Amaticiana
Összefogtak a magyarországi olasz éttermek. Bevezették a Spagetti Amaticiana nevű fogást. Amatrice megsegítésére. Ha most ezt választom az Avalonban , két euróval támogatom...
Új főigazgató a vármegyei kórház élén – dr. Zsákai Zsolt
Dr. Zsákai Zsolt hivatalos oldala szerint 2003-ban végezett a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvosi Karán. A diploma megszerzését követően a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és...
A megszokott rendben ügyeltek az ünnepek alatt – a Fehér Holló a belváros legfrekventáltabb helyén várja a vásárlóit
Minden a régi kerékvágásban. Karácsonykor és szilveszterkor is a Holló patika ügyeletét keresték a medicinára rászorulók. Mivel a belvárosban itt a legegyszerűbb parkolni...
Egyre kevesebben készülnek újságírónak
Továbbra is sokan tanulnak hasonlót, de egy friss felmérés szerint már inkább PR-osok akarnak lenni a fiatalok. ...
Beszélgetés a méhnyakrákról
A Mályvavirág Alapítvány a méhnyakrákos nők gyógyulásáért és a megelőzésért, a petefészekrákos nők segítéséért dolgozik. Minden év januárjában megszervezi az Európai méhnyakrák megelőzési...
Kutyák oldják a szorongást egy izraeli kórházban
Kutyák támogatják a magas kockázatú terhességgel kórházban fekvő anyákat a haifai Rámbám Egészségügyi Központban, írja a JPost. A négylábúak az Izrael északi és déli részéről...
Kína is hálás lehet, hogy Magyarország engedélyezte a vakcináját – csütörtökön ezzel oltakozom- nyuszi leszek, amolyan kisérleti
Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy a szállítási szerződés az engedélyeztetés előtt aláírásra került. Tegyük fel, hogy mégse kapja meg a forgalomba helyezési...
Érdemes betegközösséghez tartozni
A Házunk táján című magazinműsorban B. Papp László, a Rákgyógyítás Magazin főszerkesztője, a Gyógyulj Velünk Egyesület szóvivője nyilatkozott. Az interjúban szóba kerül a...
Fiatalkorú rabok parkosítják majd az Avasi zsidó temetőt – a hitközség elnöke Freund Jenő segítséget kért a büntetés végrehajtási intézet vezetőitől
A miskolci ortodox hitközség és miskolci Borsod –Abaúj Zemplén Megyei BV intézet között létrejött együttműködési megállapodás keretein belül az avasi temetők rekonstrukciós munkálataiban...
Egy jó baráttal szegényebb lettem – elment Epres László , 82 esztendő korában örökre elaludt
Epres László barátom hosszan tartó betegség után örök álomra szenderedett 82 esztendős korában. Felfogni, megérteni még nem tudom, ehhez korán van, nem is...
Vérvétel a sógoroknál – életüket kockáztatják – vajon legális e ez a bolt ?
Sokan nem tudják, hogy mi is van ebben az épületben. Csak azt láthatják, hogy rendszeresen érkeznek ide buszok Magyarországról. A plazmacentrum Bécsben van...
Rendkívüli szünet egy újabb miskolci óvodában
Rendkívüli szünetet rendelt el az Oktatási Hivatal a koronavírus megjelenésével kialakult veszélyhelyzet miatt a Miskolci Avastetői Óvoda két csoportja vonatkozásában...
Ragadd torkon a rákot! – kampány a fej-nyaki daganatok témakörében
2022. szeptember 19-től 23-ig folyik a nemzetközi Make Sense Kampány, melynek fókuszában a fej-nyaki daganatokra való figyelemfelhívás áll. A Mályvavirág Alapítvány és a...
A múlt homályából – kisgazdák Miskolc határában – elébe ment a fotós
A múlt köde. Valahogyan a kezembe került ez a fotó. Torgyán Józsefről több képem is van sőt néhány könyve is amit nekem dedikált....
Hamarosan kész a BOKIK székház – várják a vállalkozókat
Befejezéséhez közeledik a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) miskolci székházának felújítása. Így a kamara munkaszervezete a következő hetekben visszaköltözik a Szentpáli...
Miskolcot veszi be a Vörös Hadsereg
Szenzációs előadás érkezik szeptember 20-án Miskolcra: az Orosz Föderáció Belügyminisztériumának énekkara, azaz a “Vörös Hadsereg Kórusa” és tánckara ad koncertet. Lesz Kalinka, Katyusa,...
Megmentik a Népszavát – rebesgetik – együtt érzek a kollégákkal
Esküszöm, hogy együtt érzek a Népszava valamennyi munkatársával. Tudom milyen az amikor egy újság megszűnik . Ráadásul most több az írástudó mint amennyit...

