Csak nem vagyok elég dörzsölt – rögtön kiizzadtam a pótdíjat – mikor ver ki a hideg verejték – rácuppanok a honlapjukra – hiába dupláztam a parkolási díjat – januárban kaptam a Mikulás csomagját

Azonnal szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy a büntetés összegét a kiszabástól számított egy órán belül még ott helyben a kocsiban átutalással rendeztem. Tehát a főváros XIII. kerületi közszolgálati Zrt idei költségvetésének bevételi tervét már semmi, senki nem kockáztatja. Az összeg bagatell 6380 forint és már remélem, hogy le is könyvelték. Az ügy szóra se érdemes. Ami jár az jár, azt ki kell izzadni. Bízom benne, hogy jó helyre valami értelmes célra költik mint idáig minden bevételüket.

Ám jó ha tudják, hogy ez a fajta szabálytisztelet nem akárhogyan alakult ki bennem. Öregségemre. Belém verték, nem is akárhogyan. Nyolc napon túl gyógyuló súlyos testi sértés árán, de a terápia sikeres volt.  Azóta ha megpillantom a  sárga mellényes parkolóőröket rendészeket kiver a hideg verejték. Ha nem kocsiban ülnék vigyázzba vágnám magam. Allergiám, fóbiám van a gyorstalpaló szemináriumokon kiképzett rendőrgúnyába bújtatott perzekutorok láttán. Hiszen ők mindenkinél mindent jobban tudnak velük tárgyalni, vitázni életveszélyes. Hiszen lebilincselő érveikkel bármikor úgy meggyőzhetnek, hogy kifolyik a szemed a könnygáztól. S ha tévednek az se baj, hiszen egy komplett médiacsapat áll mögöttük akik bebizonyítják az igazukat. Bármi áron hetet havat összehordva.

Egyébként a velem megesett provokáció óta mielőtt bárhol is leparkolnék bejárom az utcát, tanulmányozom a jelzéseket, érdeklődöm és fellapozom a Kresz könyvet, hogy jól emlékszem e a  táblák jelentésére. Hiszen még csak 1968 óta van jogosítványom. Majd minden aprómat bedobálom a legközelebbi parkolóórába. Még baksist is teszek bele. Persze ha csak tehetem túlbiztosítom magam és beindítom a telefonos parkolást is. Tutira megyek. Így most számoltam után szerdától csütörtökig hivatalosan megkettőzött biztonsággal 11 ezer forintot fizettem álló helyzetben. Azt hittem, hogy ezek után kihelyeznek egy táblát Budapest határába, ahol külön üdvözölnek mint a főváros kiemelt támogatóját

.Tévedtem. E helyett megmázsáltak miközben nyugodtan vacsoráztam a barátaimmal. A Hegedűs Gyula utcában próbáltam helyet találni, de reménytelenül. Mikor már a harmadszorra kerültem meg a háztömböt a negyedik kör előnyömről lemondva bementem egy keresztutcába.  Pontosan hat óra után hét perccel. S a Jó Isten egy csodát tett velem – abban a pillanatban farolt ki egy Volvo. Bepattantam a helyére, tanulmányoztam a parkolóórát, miszerint hat óra után már ez a terület nem díjköteles így nem vettem jegyet. Legnagyobb megdöbbenésemre  kilenc óra után egy szépséges Mikulás csomag várt a szélvédőn. Viccnek véltem. Azt hittem, hogy egy másik autós  – szokás ez Pesten – tette az enyémre. Ám nem. Ezt csak nekem csak most címezték.

S most tessék figyelni a reklamációmra a következő választ kaptam. Olvassam el a honlapjukat, 2016 végén a szokásos hat óra helyett ebben az utcában este nyolc órára emelték a fizetéses időszakot. Gondolom azért mert húsz méterrel közelebb van a frekventált Duna parti részhez. A lényeg, hogy ezentúl rácuppanok a honlapjukra és naprakész leszek. Vagy egyszerűbb lesz, hogy ezentúl 48 órás parkolójegyeket veszek és 72 órás mobilos parkolásokat indítok. Csak ne bántsanak.

Közben a barátom megsúgta, hogy miért nem néztem be a szemközti bisztróba, ott a portál mögül  lesi parkolóőr a pórul járt klienseket. És ha szerencsém van ott helyben kesben megfelezhettük volna a pótdíjat.

Hiába még mindig nem vagyok elég dörzsölt.