Két nap alatt hat idős korú sértettet rabolt vagy fosztott ki a 16 éves elkövető Miskolcon

 A Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és kifosztás bűntette miatt emelt vádat a fiatalkorú férfival szemben.

 

A fiatalkorú vádlott egy miskolci gyermekvédelmi intézet lakója volt. 2017. június 27-én és 28-án az intézet környékén több idős korú nőt támadott meg, hogy értékeiket elvegye.

 

Egy 74 éves nőt hátulról meglökött, aminek következtében a sértett térdre esett. A vádlott kitépte kezéből a bevásárlószatyrát és azzal elszaladt. A szatyorban készpénz, mobiltelefon vásárlási utalványok és szemüveg volt mintegy 46 ezer forint értékben.

 

Egy 77 éves nőt követett, majd hirtelen mellé lépve, a nehezen mozgó idős sértett kezéből kitépte táskáját és elfutott. A táskában igazolványok, készpénz és szemüveg volt 34 ezer forint értékben.

 

Egy 92 éves nő kezéből is az utcán rántotta ki táskáját, amivel elmenekült. A táskában tízezer forint értékben készpénz, esernyő és kisebb használati tárgyak voltak.

Egy 74 éves nő kezéből kitépte reklámszatyrát a benne lévő élelmiszerekkel mintegy ötezer forint értékben.

Egy 77 éves nő kezéből megpróbálta szatyrát kitépni, de mivel ez nem sikerült, dulakodni kezdett a sértettel, akit a földre rántott és így tudta kicsavarni a kezéből a szatyrot. Ebben ötezer forint értékben gyógyszerek voltak.

 

Egy 68 éves nő kezéből kikapta a szatyrát és a benne lévő kilencezer forint értékű dolgokkal elszaladt.

A bejelentések folytán a vádlottat még aznap elfogták és a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

Az ügyészség vele szemben fiatalkorúak börtönét és közügyektől eltiltást indítványozott.