Tetszenek tudni újságot írni mindenki tud.
Jómagam immár félévszázada ezzel kaparom össze a kenyérre valót, így minden nagyképűség nélkül, tök szerénytelenül tárom ki az ezzel kapcsolatos tapasztalataimat. Az első és a legfontosabb a pályán, hogy ne írjunk olyat amit magunk se olvasnánk el. Esküszöm, ennek az axiómának a betartása a legnehezebb. Hosszútávon. Megvallom magam is gyártottam, megrendelésre olyan cikkeket amelyeket még javításra se tartottam érdemesnek. Nem bírtam még egyszer átnyálazni. Gondoltam ezzel már nem kínzom magam. Azért van az olvasó szerkesztő, hogy a szerző helyett kínlódjon vele, ha ezért fizetik. Utólag felsorolom az olvasószerkesztőimet – Bohus János tanár úr, Búzafalvi Gyöző, Makkai Márta és Szikra Pál – mindannyiuktól elnézést kérek a szándékos rossz akaratú hanyagságért.
Majd mint szerkesztő és kiadó igazgató az se hagyott hidegen, hogy az általunk összerakott lapokból mennyit sikerül eladni. Számos ötletet sajtoltam ki magamból, hogy a Déli Hírlap példányszámát feltornázzam. Az átkosban nem sokat lehet trükközni, hiszen mindannyian tudtuk a mozgásterünket, cenzúra nélkül tisztában voltunk mit lehet és mit nem szabad. Bensőnkből fakadt az önkontroll. Tehát tartalmi alapon nehéz volt az eladási számot fokozni. Pontosabban keresni, kutatni kellett, hogy mik azok amelyek mindenkit érdekelhetnek. S ezt meg is leltük.
Ha visszanézik a régi lapszámokat a Déli Hírlapban közöltük a szerencséseket akik tanácsi bérlakást kapnak. Ezért a listáért vitték az újságot. Akkoriban motyogtam, nagyon halkan, meg ne tudják – az igazi információ az lett volna ha a sutyiban, az elnöki keretből lakáshoz jutottak névsorát is megjelentetjük. Másik fontos közlendő volt az autóra váróknak a Merkur sorszámok közreadása.
Aki értett a közgazdasághoz az ebből a sorok között is olvashatott. Tudtuk ha a Zsiguli, a Trabant és a Wartburg sorszáma sokáig nem mocorgott az nem jót jelent. Komoly elszámolási gondok lehetnek a KGST keretein belül.
Azt hiszem ezt a témát még folytatom…
