
Szántó István
Related article
Amikor jobban odafigyelünk egymásra – interjú Csiba Gáborral a máltaiak vezetőjével – ajánlom a holnapi Északot
A jó bornak is kell a reklám. A cigány is a maga paciját dicséri. Hirtelen több ilyen szólás-mondás nem is jut eszembe. Azt...
Jogtalan csicskáztatás rendész egyenruhában – szemük előtt bitorolták el az orvosi parkolót – csak működött a bevédés technikája
Sosem teszem túl magam, amít velem műveltek a miskolci rendészet megvadult rendészei.Akik nem sokkal később hasonló bűncselekmények okán mint amit velem szembe követtek...
Állami gondozott, különleges ellátást igénylő gyerekeket támogat a járványhelyzetben a COOP
Különleges helyzetben folytatja a Coop Segély Alapítvány és a CO-OP Hungary Zrt. 2011-ben megkezdett támogatási programját. Az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve idén ötödik...
Hová lettek a katonák … itt volt a legnagyobb rakétabázis – kié lett az erdő – a természet visszahódította a laktanyát
Már régen dicsekedtem, hogy mi lesz a csütörtöki a retro rovatomban. Nos a legközelebbi jegyzet a harangozás és a harang körül kalandozik. Majd...
Tavaszi üzemmódba váltanak Észak-Magyarország erdei vasútjai
A lassan-lassan rügyeiket bontó fák és bokrok mellett a tavasz egyértelmű jeleként március végétől ismét útjukra indulnak a vonatok hazánk erdei vasútjain is....
Egy kis kórházi abszurd – nagy Magyarország matricaosztás -politika vagy csak reklám
Nehéz nap volt a mai. Mentőt, betegszállítást rendelt a körzeti orvos mamámnak egy felülvizsgálatra. Kilencre kértük, szerencsére mire megjöttek délben fél egykor mi...
Kettős ÉSZAKERDŐ-siker Bükkzsércen
A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Bükkzsérc adott otthont szombaton a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság utolsó regionális fordulójának. A megmérettetésen nyolc csapat vett...
Újabb lakásokra lehet pályázni Miskolcon – Az E-lakáspályázat keretében 32 ingatlan találhat gazdára
A lakosság körében népszerű lakáspályázati lehetőség november 28-án hétfőn indul újra, melyen összesen 32 önkormányzati bérlakás kerül meghirdetésre három pályázati formában. A költségelvű...
Új vakcinagyártó üzemet avatott a Ceva-Phylaxia Budapesten 7,8 milliárd forintos beruházással bővítette gyártókapacitását a cégcsoport
Magyarország, Budapest, 2017. július 12. Átadta legújabb európai vakcinagyártó üzemét Budapesten a Ceva Santé Animale, amely egyike a világ 10 legnagyobb és...
A szovjet-kínai határincidens évfordulója – lerendezték a sárgákat – egyébként az ukrán konfliktusban nem sorakoztak fel Putyin mögé
A velem egykorúak bizonyára emlékeznek rá, hogy azokban a boldog békeidőkben a nagy Szovjetunió nem egyszer csapott össze a szomszédjaival. Elsősorban Kínával. Akik...
A férfi, aki Sztálin dublőre volt: 20 évesből 60 évessé sminkelték, hogy tökéletes hasonmás legyen Felix Dadaev
Egyébként csupán érdekességből elárulom, Horn Gyula dublörét majdnem Miskolcon találták meg. Ám ez egy érdekes sztori, a hírnökben jelent meg először, a Búza...
A köznevelés esélyteremtő szerepének erősítése a Mezőkövesdi Tankerületi Központ által fenntartott Borsod-Abaúj-Zemplén megyei EGYMI intézményeiben
Mintegy 336 millió forintból fejleszti a Mezőkövesdi Tankerületi Központ a súlyos és halmozottan fogyatékos gyermekeket ellátó köznevelési intézmények szakmai feltételrendszerét. A projekt célja...
A REPÜLŐGÉP MINT ÜZENŐFAL Elnökök, ha repülnek A közösségi médiában született a kifejezés: ezen, mint valamikor a sarki hirdetőtáblán keresztül lehet rövid üzeneteket...
Netanjahu: Ez egy történelmi este, új korszak nyílt Izrael és az arab világ közötti kapcsolatokban
Új bejegyzés Új Kelet online Benjamin Netanjahu miniszterelnök csütörtök este bejelentette, hogy az Egyesült Arab Emírségek, Izrael és az Egyesült Államok ma telefonbeszélgetés...
Ki ért hozzá – van e ennek miskolci szervize – ki javítaná meg? Olympus márkájú
Baráti kérés, kérdés – ki tudja, hogy Miskolcon vállalnak e ilyen diktafon javítást és hol? A két ceruzaelem belefolyt és hiába tisztitattam ki....
NYUGDÍJAS-TALÁLKOZÓ MISKOLCON – köszöntötték a szépkorú rendőröket
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság 2019. november 26.-án nyugdíjas-találkozót rendezett nyugállományú tagjai részére. A megjelenteket dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok rendőrfőkapitány...
Interjú: Balog Zoltán miniszterrel – Gyermekeink, unokáink jövője a tét – megjelent az Északban
A bánhorváti Demeter házaspár, Zoltán és Zsuzsa református lelkészi szolgálatának harmincadik évfordulóját ünnepelték az elmúlt hétvégén. A hálaadó istentisztelet után Földvári István polgármester...
Orbán Viktor: Kész az autópálya Kassáig – a két város közötti távolság”- mindössze 30 perc
Átadták az M30-as autópálya Miskolc és Tornyosnémeti között megépült szakaszát – adta hírül az MTI. Az 56,8 kilométer hosszú új sztrádaszakaszon Miskolc és...
Megvédte címét az Országos Utaskapcsolati Versenyen az MVK
A miskolci közlekedési cég 2019 után, 2021-ben is megnyerte az V. Közúti Utaskapcsolati Dolgozók Országos Versenyét. A megmérettetést a MÁV Baross Gábor Oktatási...

