Antiszemita incidens Miskolcon – leverték a kipáját – nálunk szerencsére ritka az ilyen inzultáció

Súlyos, egyértelműen antiszemita indíttatású incidens történt a múlt hét végén Miskolcon.  Szeptember 6.-án este 8 óra után belvárosban egy férfi hangosan kezdte el inzultálni a helyi közösség két tagját. Egyikük éppen a főrabbi volt. Az elmondások alapján kifejezetten a ruhájuk és kipaviseletük miatt kezdett velük kötekedni a támadó. A hír arról nem szól, hogy a közterületi kamerák alapján sikerült e azonosítani a támadót. A helyszín pedig Miskolc legfrekventáltabb területe ahol egymást érik a kamerák. A másik kérdés, hogy az ilyen fajta támadást miként értékeli a hatóság.

Jönne a rejtett kipa – emberi hajból

. Az eset végül az egyik zsidó férfi kipájának leverésével végződött, így ezzel a második félév első –  a MAZSZHISZ által regisztrált – fizikai atrocitása volt.

Nyugat Európában , ahol  a muszlim bevándorlók  miatt egyre többen vándorolnak ki Izraelbe szinte mindennapos az ilyen incidens. A januári párizsi vérengzés után bejárta az internetet a hír, hogy az Európában egyre inkább aggasztó méreteket öltő antiszemitizmus nyomán Sálom Kores, rechovoti borbély láthatatlan kipát kezdett forgalmazni, egy szintetikus hajból készült, az ember saját hajára kívülről nem látható csatokkal ráerősíthető fejfedőt.

Sokakat érdekel a kérdés, hogy háláchikusan, azaz a zsidó jog szerint valóban kipának számít-e ez a tárgy? Természetesen mint mindenről erről tart még az egyházi tudósok vitája.