Elhunyt Kovács Péter –  pénteken szűk családi körben búcsúztatják

“Életének 62. évében elhunyt Kovács Péter, a Miskolci EAFC egykori kosárlabdázója, aki Szegeden és Csepelen élvonalbeli játékos is volt.

Kovács Péter Miskolcon ismerkedett meg a sportággal, majd a gimnázium elvégzése után Szegedre került a tanárképző főiskolára, ahol a diploma megszerzése mellett aktívan sportolt, és az ottani NB I-es klubban kosárlabdázott. Élvonalbeli pályafutását követően, Csepelről tért haza, és az akkor a második vonalban szerepelt MEAFC játékosa lett, innen vonult vissza. A kosárlabdától nehezen tudott elszakadni, edzőként segítette előbb Drahos László, majd Vukicevic Milen munkáját, miközben a szakosztály anyagi feltételeinek megteremtésén is munkálkodott.

Kovács Péter búcsúztatása november 23-án, pénteken 11.30-kor kezdődik Miskolcon, az Adventista Egyház Imatermében (Apáczai Csere János u. 1.).”

Kedves Péter, rövidre mért barátságunk során nemegyszer kerültünk üzleti kapcsolatba. Náladnál korrektebb, kedvesebb emberrel ritkán találkoztam. Mivel a Plaza melletti kút megnyitása összefűződik a neveddel  nagyon sokan mi a kitüntető Aralos Petiként emlékszünk Rád. Gyakran emlegettük micsoda derűvel vezetted ezt az üzemanyagtöltő állomást. Több százan kedvedért, miattad jártak oda. A mostanihoz hasonló borongós ködös napokban saját kezűleg írtad ki a táblára – hogy cserélje ki a kocsija gumijában ingyen a nyári levegőt télire. Jót szórakoztunk ezen a csak Nálad felajánlott szolgáltatáson. Különösen akkor amikor egyre másra , nemcsak szőkék komolyan vették ezt a tankoláshoz járó bónuszt. A bölcsek szerint akik önzetlenül képesek másokat megnevettetni azok nagyon tudnak valamit. Közéjük tartoztál. Hiányozni fogsz.

A Teremtő nyugosztaljon, emléked őrizzük.