Oké, tévedni emberi dolog – de miért mindig az én kontómra – hogyan boltoljunk a buszos turistabuszon

Már jónéhány éve, hogy bekeményítettek a benzinkútak. Hogy most átmenetileg csökkentek az üzemanyag árak az hosszu távon már nem perspektiva. Egyébként is ezek a csilivili nyugati mintájú shopok egyre inkább a több lábon állás stratégiájára koncentrálnak. Csaknem mindegyik olyan újkori szatócsbolt, ahol minden van, csak valamivel drágábban.  Érthető, akinek éjfélkor jut eszébe cípőfűzőt és lemosó szivacsot vásárolni fizessen többet. Valamikor az ilyen oázisok egyben nyílvános vécék is voltak, természetes volt, hogy a kuncsaft ingyen bemehetett a mosdóba.  Ennek már mindenütt vége van. A szarból is pénzt kell csinálni – legalább egy százast. Ám, hogy ne fájjon egyre több helyen nyugati mintára levásárolhatjuk a toalett belép jegy árát.

Egyébként ezt a lépést aligha lehet megkontrázni, korábban ugyanis ez egyre inkább szociális szolgáltatás lett.  Boldog boldogtalan oda járt könnyíteni magán.  Ráadásul többféle újszerű szolgáltatással is bővítették ezeket korszerű, kötelezően tisztán, sterilen tartandó vécéket. Ami egyre nagyobb költséggel járt az üzemeltetőnek.

Nos, erről jut eszembe, hogy egy félévtizede egy nagyobb csoporttal busszal utaztunk Európa nyugati végébe. A kötelező két óránként megállás során mindannyian sorbaálltunk a mosdó előtt. Személyenként egy euró volt a beugró és erről egy automat egy kis karton jegyet nyomott.  A többség el is hajította. Ám volt köztünk egy élelmes világjáró, aki mindig utolsónak állt a sorba, s kutanként legalább húsz eurónyi tikettet gyűjtött össze.  Majd amikor mindenki elhagyta a shopot levásárolta a gyűjteményét. Tehette mert ezek a vécészámlák kint beválthatók akármi másra is amivel a benzinkúton kereskednek. Szóval jó kis bizniszt csinált. Mondanom se kell, hogy visszafelé már neki is volt konkurrenciája. Mások is kiszaszenolták ezt a boltot

Erről jut eszembe, hogy egy MOL kútnál is ugyanilyen szisztémát alkalmaznak. Csak itt nem adnak tikettet. Az automata forgóajtószerűséget itt is etetni kell, de számlát nem ad.Lehet, hogy kifogyot belőle a papír?

S még egy benzinkúti érdekesség, Siófok előtt sikerült a félig tankomba 37 liter gázolajat bepréselni.  Rá is kérdeztem, szokták e hitelesíteni a számlálót. Igen, de sajnos gyakran elállítódik.  Ez is oké, csak azt nem értem, hogy ezek a nyavalyás számlálók miért mindig az én károm summákolnak.