A mai napon határozati javaslatot nyújtottam be annak érdekében,
hogy a gazdasági válság által leginkább sújtott vállalkozások, a
mikro- és kisvállalkozások további segítséget kapjanak, hogy ne
kelljen elbocsátaniuk a dolgozóikat.
A javaslat értelmében minden olyan, kevesebb mint 50 főt
foglalkoztató vállalkozás mentesülne a szociális hozzájárulási adó
és a szakképzési hozzájárulás megfizetése alól, amelynek bevétele
2020. január 1. és augusztus 31. között nem haladta meg a 2019-es év
azonos időszaki bevételének 50%-át.
Vas megyében is túlnyomórészt mikrovállalkozások működnek, így a
megye kiemelten érintett a kérdésben. Vas megyei országgyűlési
képviselőként fontosnak tartom a helyi vállalkozások fennmaradását
és az általuk foglalkoztatottak megtartását. Megyénk vállalkozásai
különösen nehéz helyzetben vannak, hiszen a határzár miatt a
külföldi vendégek is elmaradnak, de ugyanez országos szinten is
elmondható a turizmus és vendéglátás területén.
Bízom benne, hogy a kormány hajlandó lesz érdemi segítséget
nyújtani ezeknek a cégeknek, hogy ne menjenek tönkre, illetve ne
kelljen dolgozókat elbocsátaniuk.
A határozati javaslat itt olvasható:
https://www.parlament.hu/irom41/12907/12907.pdf.
Kiadó: Bana Tibor független országgyűlési képviselő
KACSATOLL — Némethi Lajos verseiből készült hangoskönyv bemutatója, közreműködött Éles István humorista, parodista, a beszélgetést Brézai Zoltán vezette, köszöntőt mondott Varga Gábor, a ...
Pehm József néven látta meg a napvilágot, nevét 1941-ben magyarosította szülőfaluja nyomán. 1915. június 12-én szentelték pappá, ezután a Vas vármegyei Felsőpatyon volt...
A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából ezúttal is azok kapnak díjat, akik teljesítményükkel hozzátettek a magyar örökséghez – mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások...
Dr. Latorcai Csaba a miniszterelnökség államtitkára és dr. Kunos Péter a Mazsihisz igazgatója volt a vendége a miskolci ortodox zsidó hitközségnek ma délután....
A világ iparának egyre növekvő ütemű fejlődése – új berendezések, gyártósorok, és üzemek megjelenése – hirtelen megnövekvő villamos teljesítményigény növekedéssel jár. Ez kihívásként...
Sajnálattal tapasztaltuk, hogy egy, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) fenntartása alá tartozó intézményben, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi...
Friss, utolsó kép anyósomról, aki hétfő virradóra elhunyt a Miskolci Szent Ferenc kórházban. Kéri Zoltánné született Barna Irén, Ircsike még szombaton a villanyrendőrnél...
A jól ismert Pannonvital Pharma Kft. vitaminok fejlesztésével és gyártásával foglalkozik Miskolcon. Az elmúlt két hónapban több felajánlást is tettek a régióban....
Az Izraeli Védelmi Erők szóvivője, Daniel Hagari ellentengernagy fotó: YouTube Avi/ujkelet.live Vaskardok, déli front: Az Izraeli Védelmi Erők szóvivője, Daniel Hagari ellentengernagy szerda reggel angol...
Dr. Polt Péter a találkozón beszámolt a bolgár kollégájának az eredményes bűnügyi és igazságügyi fellépés nyomán folyamatosan csökkenő magyarországi bűnözésről – amely tavaly...
Gyakran megnézem azt a csoportképet, amely a Déli Hírlap Széchenyi úti szerkesztőségében készült talán a múlt század kilencvenes éveinek a végén. Abban a...
Ideiglenesen elérhető állami támogatási lehetőségekre vonatkozó keretszabályozást tett közzé az Európai Bizottság a koronavírus-járvány által okozott gazdasági változásokra reagálva. Az új szabályozás lehetővé...
A kutyák pontosan tudják, hogyan fejezzék ki a ragaszkodásukat, és ezek a jelek sokkal árulkodóbbak, mint hinnénk. A kutyák másképp fejezik ki a szeretetet, mint...
Szombati, online tartott tisztújító küldöttgyűlés döntése nyomán a legrégebbi és legnagyobb taglétszámú hazai médiaszakmai szervezet vezető testületei jelentősen átalakultak. A tisztújítás az elnök...