Mi legyen a nászajándék -esküvői pénzügyek: finanszírozás és ajándékozás okosan

penzkoteg6-e1373304890852 penzMíg a nászajándék a meghívottaknak okozhat fejtörést, addig a házasulandók a házasságkötéssel járó anyagiak miatt ráncolhatják a homlokukat. Egyharmaduk 100 és 500 ezer forint közötti, további 30%-uk pedig fél- és másfélmillió forint közötti összeget tervez elkölteni az esküvőjére. Néha azonban előfordul, hogy az előre tervezett költségek megszaladnak. Számukra lehet nagy segítség, ha az egyszeri plusz terhet több hónapra vagy akár egy évre előre, jól tervezhető törlesztő részletekkel eloszthatják – mondja az OTP Bank igazgatója.

 

  1. május 31. Minden egyes évtizedhez köthető egy-egy jellegzetes esküvői ajándék. Korábban robotgépekből halmozhatott fel az ifjú pár néhány darabot, majd a mikrohullámú sütő és a kávégép következett. Manapság azonban egyre inkább a pénz dominál. Legtöbbször maga a pár kéri borítékban az ajándékra fordítandó összeget. „Az összegyűjtött pénzből jellemzően a közös élet elkezdését, a nászutat vagy a túlköltekezésből adódó hiányokat finanszírozzák az újdonsült házasok” – emelte ki dr. Rajmonné Veres Ibolya, az OTP Bank Fogyasztási Hitelek Főosztályának igazgatója.

 

Legtöbben megtakarításból, illetve családi segítséggel állnak neki az esküvőszervezésnek. Egy korábbi, online portállal közös banki felmérés szerint minden harmadik házasulandó 100 és 500 ezer forint közötti, további harmada pedig fél- és másfélmillió forint közötti összeget tervez elkölteni az esküvőjére. Ehhez a pénzügyi fedezetet a válaszadók 65%-a csak több mint egy, másfél év alatt tudja összespórolni. „Önmagában ezek sem kis összegek – látható, hogy a párok előre készülnek rá – néha azonban előfordul, hogy a költségek megszaladnak. Ilyenkor sokan fordulnak hozzánk, hogy a nagy nap kiadásait finanszírozni tudják, és mindezt gyors ügyintézéssel – tette hozzá dr. Rajmonné Veres Ibolya.

 

A kutatásból az is látható, hogy a 35 év alattiak háromnegyede 50 és 100 fő közötti vendéget látna szívesen az esküvőjén, de további 30%-uk akár 150 főig is bővítené ezt a kört. A násznép nagysága azonban szintén egy jelentős költségnövelő tétel. Akár másfélszer nagyobb költséget is jelenthet ez az amúgy is kifeszített esküvői költségvetésben. „Számukra az jelenti az igazi segítséget, ha ezt az egyszeri plusz terhet több hónapra vagy akár egy évre előre, jól tervezhető törlesztő részletekkel eloszthatják” – mondta el az esküvői költségek személyi kölcsönből finanszírozása kapcsán az igazgató.

 

 

Pénzt ötletesen

Amennyiben az ifjú pár anyagi támogatást kér ajándékként, az alábbi négy kreatív tippet adjuk ehhez:

1.       Készpénzt nem csupán borítékban lehet ajándékozni, érdemes eljátszani a csomagolással is. A nászajándéknak szánt összeget például luftballon-kreációba (pl. lufi-pénzmalac) rejtve is át lehet nyújtani.

2.       Jó ötlet lehet az ajándékutalvány is – például babaholmira, utazásra, lakberendezésre fordítható voucher formájában.

3.       Ugyancsak könnyen készpénzzé tehető, és emellett hónapról hónapra nyereményesélyt is biztosít az ifjú párnak az örök klasszikus, a gépkocsinyeremény betétkönyv. Emellett szól például az is, hogy több címletben is kapható, így könnyen variálható az adható összeg.