Pórul jártam – megúszom ha nézem a miskolci tévét – oda az OTP gesztusa – valakik mókuskáztak, ennek a levét isszuk

Nincs szerencsém a parkolással. Miskolcon. Igyekszem, igyekszem, de hiába. Ma reggel is szokásom szerint álltam be a miskolci nagy OTP Mindszent téri parkolójába. Mint máskor is, havonta három-négy alkalommal. Mire kijöttem a fenti kék zacskós büntetőcsomaggal cicomázták fel a Suzukimat. Színben passzolt a kocsihoz, de ezzel az összeggel rögtön sikerült mínuszba nullázni a pénzintézettől várható idei kamatomat. Mivel immár csaknem két évtizede járok ide, s természetesnek vettem, hogy mint a  bank ügyfeleként ingyen,  kedvezményesen várakozhatok itt. Bizonyára nagy córeszben lehet az OTP, ha már autósok pénzére is ráhajtott.

  • Szó sincs erről, szükségszerű felsőbb döntés volt, hogy a saját tulajdonú parkolónkat a miskolci városgazdának adjuk bérbe. Már korábban, az év elején eldöntöttük, de a járványhelyzet majd az ingyenes parkolások idejében nem volt értelme a változtatásnak – mondta Brezovszki Zsolt a bank igazgatója.
Mi az, hogy engedély nélkül ?

Emlékezetem szerint hosszú ideje, a sorompónál adtak egy ruhatárjegyet” amit ügyintézéskor lepecsételtek, ezzel igazolva, hogy jogosan várakoztam ott. Ez a szisztéma tökéletes lett volna, ha az üzemeltető alkalmazottai nem kezdenek el mókuskázni. Ebben a laza rendszerben gyorsan kialakult egy zsebből zsebbe megoldás, végül már nyíltan árulták a parkoló bérleteket. Ez viszont már nemcsak a bank jó hírét, de az oda látogató ügyfelek érdekeit is sértette. Az igazgató szerint ezért kötöttek egy kölcsönösen hasznos megállapodást a miskolci városgazdával.

Erre mondom, mint régi ügyfél, hogy ismét szegényebbek lettünk egy kedvezménnyel, oda lett a pénzintézet eddigi szép gesztusa.  Csupán azért mert egyesek felrúgták a játékszabályokat. Egyébként volt két hónapos türelmi idő, amíg csak figyelmeztettek, de nem sarcoltak. Augusztustól kint volt a figyelmeztető tábla a parkoló előtt és a bank bejáratánál. Na, de ha mindent elolvasnánk, hová is jutnánk. A lényeg, a tanulópénz, amit már is postáztam.

Végül ma már csak  a Fehér Holló, az UNIÓ Coop árucsarnoka és a nagy városszéli bevásárlóközpontok parkolójában lehet ingyenesen megállni.

Pontosan 8.40. amikor bejelentik nagy hírt. Ha ezt idejében megnézem, most 5200 forinttal gazdagabb vagyok.

Különben nekem számos egyszerűbb ötletem lenne arra, hogy miként lehetett volna ügyfélbarát módra rendezni a banki  parkoló jogszerű igénybevételét.