November elsején kezdődik a koronavírus-vakcina tesztelése embereken  – Izraelben

A Védelmi Minisztérium vasárnap bejelentette, hogy koronavírus-vakcinájának első emberi kísérletei jövő vasárnap, november 1-jén kezdődnek.

Az oltás nevét: Brilife, az egészség héber – bri’ut – és az angol élet szavak portmanteau (szóalakvegyülés) változata.

Az Izraeli Biológiai Kutatóintézet először két résztvevővel kezdi meg a tesztelés első szakaszát, a hónap során pedig 80-ra növeli. Ha jól reagálnak az oltásra és antitestek alakulnak ki a vírus ellen, a teszt decembertől 960 főre bővül.

Ha ez a nagyobb csoport jól reagál a vakcinára, akkor 2021 áprilisában vagy májusában mintegy 30 000 embernek fogják beadni az injekciót. Ha az oltás jól működik, és nincsenek jelentős mellékhatások, akkor engedélyezni fogják a teljes lakosság számára.

A Védelmi Minisztérium közölte, hogy a vizsgálatokat két kórház végzi: a Tel-Aviv melletti Siba Orvosi Központ és a jeruzsálemi Hadasza Kórház.

 

A résztvevők minden esetben injekciót kapnak, vagy oltást, vagy placebót. Néhány órás megfigyelés után hazaengedik, és három héten keresztül figyelemmel kísérik őket, hogy ellenőrizzék a mellékhatásokat, és biztosítsák a vakcinázottak fejlődését.

„Ez a remény napja Izrael polgárainak, köszönhetően az Izraeli Biológiai Kutatóintézet kutatóinak. Alig két hónappal ezelőtt megkaptam az első injekciós üveget a vakcinával. Ma már 25 000 vakcina-dózissal rendelkezünk, és megkezdjük a teszt következő szakaszát”- mondta Beni Gantz védelmi miniszter.

„Szeretnék köszönetet mondani a több tucat kutatónak, akik éjjel-nappal dolgoznak ezen a nemzeti misszión, az Egészségügyi Minisztériummal teljes együttműködésben. Ebben a komplex időszakban ti vagytok a ‘kommandó egység’, amely megnyitja az utat Izrael polgárainak. Nemzetközi és történelmi jelentőségű küldetést vállaltatok”.

A tesztelés első szakaszában egészséges, 18–55 éves résztvevőket vonnak be; a második szakasz egészséges, 18 évesnél idősebb résztvevőket; a harmadik szakasz pedig nem korlátozza a résztvevők életkorát vagy egészségi állapotát.

A tesztelés második szakaszában a Védelmi Minisztérium szerint a tudósok célja az „oltásbiztonsági óvintézkedések teljesítése, a hatékony adagolás és az oltás hatékonyságának további meghatározása”.

A harmadik és egyben utolsó szakasz biztosítja a hatékonyságot az egész populáció számára.

Az állami laboratórium egy létező vírusra, az Indiana vesiculo vírusra, más néven VSV-re alapozta a vakcináját.

„Ez egy modern vakcina a globális technológia élvonalában, amely egyetlen dózisban biztosítja a szükséges védelmi szintet” – közölte a Védelmi Minisztérium.

A vakcinát először kis állatokon – egereken, hörcsögökön és nyulakon – tesztelték, mielőtt sertéseken tesztelték volna.

„A vakcina biztonságosságát több teszt is bizonyította, így megnyílt a kapu az emberi résztvevőkkel folytatott klinikai vizsgálatok számára” – közölte a laboratórium.

A Védelmi Minisztérium szerint nagyjából 15 millió adag vakcinát képesek előállítani. Eddig 25 000 adagot állítottal elő az emberi kísérletek első és második szakaszához.

„Most kezdünk egy döntő fázist [az oltás kifejlesztésében]: a klinikai vizsgálatok fázisát. Hiszek tudósaink képességeiben, és bízom abban, hogy biztonságos és hatékony vakcinát tudunk előállítani. “- mondta Smuel Sapira, a Biológiai Kutatóintézet igazgatója.

„Továbbra is Izrael polgárainak egészsége, valamint Izrael Állam gazdasága és társadalma javára fogunk dolgozni. Végső célunk 15 millió adag Izrael Állam lakói és közeli szomszédaink számára”.

Az Izraeli Biológiai Kutatóintézetet 1952-ben hozták létre az Izraeli Védelmi Erők Tudományos Testületének részeként, majd később civil szervezetté alakították át. Az intézet technikailag a Miniszterelnöki Hivatal felügyelete alatt áll, de szorosan együttműködik a Védelmi Minisztériummal.

Februárban Benjamin Netanjahu miniszterelnök felkérte az intézetet, hogy fordítson forrásokat a COVID-19 elleni vakcina kifejlesztésére. Az intézet tudósai márciusban azt állították, hogy jelentős áttöréseket értek el a koronavírus biológiai mechanizmusainak és tulajdonságainak megértésében. Májusban Izrael bejelentette, hogy az intézet sikert ért el a koronavírus elleni vakcina kifejlesztésében.