Gógyszereket hamisítottak – van rá kereslet – lebuktak a zsámboki méregkeverők

Az elkövetők egy családi házban alakítottak ki labort, ahol vényköteles és orvosi ellenőrzés mellett adható készítményeket hamisítottak.

Összesen tizenegy helyszínen, köztük egy zsámbéki családi házban tartott házkutatást a rendőrség március 24-én, amelynek során több mint 9 millió nyugtatótablettát találtak, valamint a gyártásukhoz szükséges gépeket és olyan vegyi anyagokat, amelyek össztömege eléri a 7,5 tonnát – közölte a dunakeszi mobillaborjukból közvetített sajtótájékoztatón Boross Zoltán, a Nemzeti Nyomozó Iroda nemzetközi bűnözés elleni főosztályának vezetője.

Az ügyben hat férfit, köztük egy külföldit gyanúsítottak meg. Négy embert letartóztatott a bíróság, egy gyanúsítottnak pedig a házi őrizetét rendelte el.

Boross beszámolója szerint az első jelzést még 2019-ben kapták a norvég hatóságoktól arról, hogy magyar futároktól hamis gyógyszereket foglaltak le. Az Europol és az Eurojust (az Európai Unió Büntető Igazságügyi Együttműködési Ügynöksége) segítségével aztán közös nyomozócsoportot hoztak létre a norvég hatóságokkal az ügy felderítésére.

A nyomozás során kiderült, hogy a „rendkívül konspiráltan” tevékenykedő bűnszervezetben feladatmegosztáson alapult a gyógyszerek gyártása, szortírozása, deponálása és útba indítása a skandináv országok felé, ahol dobozonként 4,5-5,5 euróért adták el őket.

A szervezet vezetője egy 51 éves budajenői lakos volt, ő szerezte be a gyógyszerek gyártásához szükséges anyagokat, koordinálta a raktározást és az értékesítést, egyik bűntársa pedig azért felelt, hogy az elkészült gyógyszerek be legyenek csomagolva és útnak induljanak a célországokba. A többi gyanúsított zöme a szállításban vett részt, de volt köztük egy vegyész is, aki – szakmai tudását használva – elkészítette a tablettákat.

A zsámbéki laborban nyolc berendezéssel folyt a gyógyszerek gyártása – mondta Boross Zoltán.

Fülöpné Csákó Ibolya, az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főigazgatóságának kiemelt főreferense arról beszélt: bár több mint tíz éve foglalkozik gyógyszerhamisításos ügyekkel, „ilyen jól felszerelt, ilyen kiművelt” laborral még nem találkozott. Hozzátette: a helyszínen alapanyaggyártás is folyt, ami eddig Magyarországon nem történt.

Az illegális gyógyszergyárban készült, egyébként vényköteles készítményről azt mondta, hogy Norvégián kívül Svédországban és Finnországban is foglaltak le belőle. A szer – amely Európa legtöbb országában büntetőjogilag kábítószernek minősül – Magyarországon is forgalomban van, itthon pszichotróp anyagként tartják számon, csak receptre és orvosi ellenőrzés mellett adható.

A rendőrség honlapjára a sajtótájékoztatót követően felkerült közlemény szerint a laborban és a raktárakban lefoglalt nyugtatók és vegyi anyagok feketepiaci értéke több mint 6,3 milliárd forint, a gyanúsítottak között pedig a budajenői L. László mellett egy 48 éves debreceni férfi és egy szír állampolgár is van.