December 8-án Angela Merkel távozik a német kancellári hivatalból.
A közép-európaiak életének egy darabja is vele távozik.
Mi még értettük őt, ő még értett bennünket. Szovjet megszállás,
kommunista diktatúra, ellenállás és népmozgalmak 1988-89-ben,
győzelem, szabadság, újraegyesítés és a csúcskancellár, Helmut Kohl,
az új államalapító.
Magyar miniszterelnökként 1998-ban néhány hónapig együtt
szolgálhattam Helmut Kohl kancellárral, aki atyai jó barátja,
keresztény testvére és hűséges patrónusa volt a közép-európai
népeknek.
Merkellel évekig együtt ettük az ellenzék sovány kenyerét is. Majd
először ő, aztán öt évvel később mi tértünk vissza a kormányrúdhoz.
Együtt csináltuk végig 2010-ben a pénzügyi válságkezelést,
harcostársak voltunk az Európai Unió egyben tartásáért folyó
küzdelemben, és együtt néztük tehetetlenül és eszköztelenül az
Európa számára tragikus orosz-ukrán háború kitörését.
A lojális és fegyelmezett németek, a lázadó és szertelen magyarok
egy közös célért, egy Európáért, amelyben minden nemzet otthon
érezheti magát.
És aztán a szakadás vagy inkább törés, nyílt törés 2015, a
migrációs invázió. Az a fajta sérülés, amely után már nem lesz olyan
a sportoló mozgása, mint amilyen volt. Rehabilitál, erőlködik, küzd,
de inkább csak becsületből, tudja, s egy idő után beismeri, a régi
formáját már nem tudja visszanyerni.
A migrációs krízis önmagában is komoly próbatétel volt. Rubiconná
azért vált, mert felfedte a közöttünk lévő mély filozófiai,
politikai és érzelmi különbségeket a nemzetről, a szabadságról és
Németország szerepéről.
Kiderült, hogy a magyaroknak és más közép-európaiaknak a haza
immanens, a nemzet origó, hazaszeretet nélkül nincs egészséges
érzelmi élet. Kiderült, hogy a németek az európai civilizáció másik
ösvényén haladnak, valamiféle posztkeresztény és posztnemzeti
állapot felé.
Mi, magyarok megértettük, hogy a németek ezt nem problémának, nem
bajnak, nem orvosolandó civilizációs betegségnek, hanem természetes,
sőt kívánatos, mi több erkölcsileg magasabb rendű állapotnak
tartják. Az európai egység szövete felfeslett, már nem volt
megállás.
Migráció, gender, föderalizált Európai Unió, Európa elnémetesítése.
Az európai együttműködés helyreállítása emberfeletti erőfeszítéseket
igényel majd a posztmerkeli korszakban.
Angela Merkel nyitotta ki az ajtót a bajok előtt? Vagy
ellenkezőleg: ő inkább megtámasztani próbálta, de a baloldali nyomás
őt is félretolta? Ma még nem tudjuk a választ erre a kérdésre. Látva
az új, baloldali német kormány bevándorláspárti, genderbarát,
föderalista, német Európát megcélzó programját, a Merkel-titok
mindkét megfejtése lehetséges. Majd az idő. Az idő választ ad.
Egykori harcostársként csak azt fájlalom, hogy az életút és a 16
évnyi kancellárság sem adta meg, még nekünk, kollégáknak sem adta
meg a választ. Egy dolog biztos, a kétértelműség, a lopakodó
politika és a sodródás korszaka Merkellel befejeződött. Új, nyílt
sisakos idők jönnek.
Orbán Viktor
Kiadó: Miniszterelnöki Sajtóiroda
Ritka felvétel. Brezsnyev és a barátnője. Még a legfelsőbb szinten se nagyon tudták, hogy az ápolónője a szeretője. Emlékeimben élénken él a felesége...
Augusztustól igazi nosztalgiahullámot indít a TV2 Csoport: több televíziós csatorjának kínálatában újra műsorra tűzi a magyar tévétörténelem meghatározó sorozatait. A ’90-es évek kedvencei...
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) a mai napon Tisztújító Küldöttgyűlést tartott. A VOSZ korábbi elnöke, Tolnay Tibor már az év elején...
Karácsony előtt évzáró könyvbemutatót rendezett az AB OVO kiadó Budapesten a Tátra utcai galériában. Vidékiként a szokásosnál hamarabb mentem, maradt időm körülnézni a...
2020. 12. 18., p – 14:34 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Jelentem, Horváth Richárd r. főtörzsőrmester a „A piros az tilos” dal után újabb...
Senki nem költ jelenleg annyit a közösségi médiában Európában, mint a Fidesz-kormány holdudvarába tartozó Nemzeti Ellenállás Mozgalom, amelynek Apáti Bence a vezetője ...
Szerzők JÁSZ ANNAMÁRIA Lepra, pestis, kolera, kiütéses tífusz, fekete himlő… Járványok sora tizedelte az emberiséget a történelem során, és évszázadokon át nem...
A legnagyobb magyar újságíró szervezet, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége felháborodott hangvételű állásfoglalásban szólította fel ma az Orbán-kormányt: hagyjon fel végre a nyilvánosság...
BUDAPEST. Szombaton este megnyitották a 10. Budapesti Sörfesztivált, és amint az várható volt, özönlöttek az érdeklődök a West End tetőteraszán felsorakozott sátrakhoz, hogy...
Lezárult a 28,07 millió forint európai uniós támogatással megvalósított, a foglalkoztatást segítő pályázat, amelynek segítségével munkahelyek létesültek és lehetővé vált jól képzett szakemberek...
Magyarország Kormányának elsődleges és kiemelt célja, hogy garantálja az ország és a magyar emberek biztonságát, amelyben meghatározó szerepe van a Magyar Honvédségnek. Ennek...
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) újabb versenyfelügyeleti eljárást indított a Booking.com B.V.-vel szemben. A nemzeti versenyhatóság gyanúja szerint a holland multinacionális vállalkozás a szakmai...
Az új kezelés egy olyan protein termelésének megakadályozásán alapul (a protein neve VDAC1), amelyből feltűnően sok található a ráksejtekben, daganatokban. A kutatóorvosok kifejlesztettek...
Barátom kerek harminc esztendővel ezelőtt Délvidéken, Szabadkán járt, s emlékül hozta ezt a palackot. Tiszta alkohol. Vigyázott rá, őrizgette arra gondolva, hogy csak...
Avramopulosz még EU-biztosként a migrációpárti politikája és a brüsszeli kötelező betelepítési kvóták erőltetése miatt került komoly konfliktusba a magyar kormánnyal. ...
A legjelentősebb hazai kommunikációs szakmai szervezetek példaértékű együttműködésében elkészült az első átfogó magyar AI-kézikönyv, jelentette be Kovács Tibor, a Magyar Lapkiadók Egyesülete elnöke...