Vasárnaptól lezárások és terelések a Vörösmarty utcai turbókörforgalom építése miatt

 

 

 

 

Jelentős változásokra kell számítsanak vasárnaptól a belvárosban közlekedők. A Vörösmarty utcai úgynevezett turbókörforgalom építési munkái miatt több helyen az autóbuszforgalom mellett az autókat is másfelé kell terelni. A lezárások és terelések március 6-ára, vasárnapra virradóra kezdődnek, és várhatóan fél éven át tartanak.

Március 6-án reggel 7 órától a körforgalom állami beruházásának kivitelezője lezárja a Vörösmarty utcát a csomópont két oldalán a kocsik elől. A gyalogosforgalom lényegében zavartalan marad.

A Király utcán megmarad a kétirányú (észak-dél) autóforgalom, de két sávra szűkül.

A kereszteződésbeli autóbuszmegállókat déli irányban „feljebb” helyezik, és ott létesül egy új gyalogosátkelőhely is (a Spar üzlet végénél). A Király utcán a tapolcai elágazás felől érkezők számára megszűnik a balra kanyarodás lehetősége a lakótelepre vezető kis utcákra. Lakóhelyüket az itt élők kerülő úton, a Szinvapark áruház parkolóházát megkerülve és a Király utcán visszafordulva érhetik el. Ez szintén vasárnaptól érvényes. A buszok az MVK, illetve a Volán vállalatok üzemkezdetétől már itt állnak majd meg.

A Vörösmarty utca lezárt szakaszán vasárnaptól közlekedni nem tudó gépjármű-forgalom a Dankó Pista, valamint a Lévay utcát használhatja a Görgey, illetve Corvin utcák felé tartva. A másik oldalon a Soltész Nagy Kámán utca lehet az alternatíva. Az MVK Zrt. buszjáratai (21, 101B, AU1) a Bajcsy-Zsilinszky utca – Király utca terelőútvonalon haladva a Lévay utcán keresztül közlekednek majd ezekben a hónapokban a Görgey utcára, majd tovább Diósgyőr irányába.

A Görgey és Corvin utcákon „befelé” érkező gépjármű-forgalom számára március 6-án hajnali fél 5-től lehetővé teszik a balra kanyarodást az Uitz Béla utcára. (Ennek előkészítése, jelzőtáblák kihelyezése, új sávok felfestése, forgalomirányító lámpák átprogramozása már szombat éjszaka megtörténik.) Az ellenkező irányú forgalom tekintetében hasonlóképp lehetővé válik a balra kanyarodás a Görgey – Szabadságharc utcák kereszteződésében, a Lévay utcára. Mindkét csomópontban a kritikus napon rendőri irányítás segíti majd a közlekedők átállását az (ideiglenes) új rendre.

Két utcában egyirányúsítás, illetve irányának megcserélése teszi lehetővé, hogy a terelt útvonalakon optimálisabb, a környéken élők életét kevésbé zavaró módon folyjon a közlekedés. Az egyik a Bem utca, amelyen vasárnaptól csak egy irányban, a Bocskai utca felől lehet majd a Soltész Nagy Kálmán utca felé haladni; az eddigi kétirányúság megszűnik.

A másik a Vörösmarty utcára a Coop mellett, illetve a Szinvapark áruházzal szemben a Király utcára kilyukadó lakótelepi belső utca. Ez egyirányú utca, de az irány megfordul vasárnaptól: a Király utcáról lehet majd behajtani és a Vörösmarty utcára kijutni rajta. Ezek a változások március 6-án, vasárnap reggel 6 órakor lépnek életbe. (Akkor már kint lesznek az egyirányúságra és a behajtási tilalomra vonatkozó új KRESZ-táblák.)

 

Vasárnap este is lesz egy (két) rövid idejű lezárás a Vörösmarty – Király utcák kereszteződésében, ami viszont minden irányt érint! A körforgalom építésének előkészítése keretében, a forgalmi irányító berendezések és oszlopok leszerelése okán este 19 és 24 óra között kétszer félórára lezárják a Király utcai gépjármű-forgalmat is! Ezekben a rövid időszakaszokban elsősorban a Soltész Nagy Kálmán utca ajánlható mint alternatív útvonal. A teljes lezárások jelzésére rendőrök adnak majd tájékoztatást ezekben a vasárnapi esti órákban a Király utcán mind a Dankó Pista utca magaságában, mind a Búza térnél, javasolva az autósoknak a problémás rész elkerülését. Az MVK járatait nem, vagy csak minimális mértékben érinti az elkerülhetetlen várakozás-késlekedés.

A fentiek a Vörösmarty turbókörforgalom kialakításának első ütemét jelentik, március 6-től indulóan mintegy másfél hónapon át. Az első napok tapasztalatai nyomán a városi önkormányzat, a beruházó NIF, az MVK, a rendőrség, a közútkezelő felülvizsgálják a helyzetet, és szükség szerint finomítanak a terelések, illetve jelzések rendszerén. Április-májusban kezdődhet a csomópont átépítésének második üteme, ami kismértékben újabb módosításokat tesz majd szükségessé a forgalmi rendben. Az építkezések összeségében augusztus végéig tartanak.

A Vörösmarty – Király utcák térségében a beruházás fél éve folyamán a gyalogosközlekedés drasztikus lezárások nélkül folyhat majd, a munkálatok aktuális állása szerint kihelyezett korlátokkal, átjáró-folyosókkal.

 

A „turbókörforgalomnak” nevezett többsávos körforgalom, amely a Vörösmarty és Király utcák kereszteződésének közlekedését hivatott gördülékenyebbé, biztonságosabbá tenni, állami beruházás – a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) beruházása – keretében készül, az martinkertvárosi Y-híd felüljárójának újjáépítéséhez kapcsolódóan.

 

Miskolc MJV Önkormányzata a lakosság előzetes tájékoztatása érdekében a fenti szöveges információkon túl térképes grafikák közzétételére is készül. Az első a Miskolci Napló múlt hétvégi számában jelent meg és csatoltan található.