Egy, a légtérben a radarképernyőn időnként érzékelhető repülő   tárgyat észlelt a Magyar Honvédség légtérvédelmi szolgálata  2022. március 10-én az éjszakai órákban Magyarország légterében
 A repülő eszköz, mint később beigazolódott egy TU-141 típusú
 drón volt, amelyet az utóbbi időben az elavultsága miatt elsősorban 
kiképzési légicélként alkalmaztak. Ilyen eszközzel az ukrán, 
de korábban az orosz hadsereg is rendelkezett.


 A nagy sebességgel közlekedő eszközt már Ukrajna területén is
érzékeltük. Magyarország légterébe – Románia légterét érintve –
Csengernél lépett be. A hazánkba történő belépésétől mindvégig
nyomon követve és ellenőrzés alatt tartva, az az ország légteréből
távozott.
 Sajnos az éjszakaihoz hasonló esemény pénteken, a déli órákban is
történt hazánk légterében, most az észak-keleti országrészben.
Tekintettel az előzményekre, a készültségi szolgálatban lévő
Gripenek ellenőrizték az érintett légteret, azonban semmiféle
légijárművet ott nem találtak.
 Az ukrán háborús konfliktus miatt különösen fontos, hogy
megfontoltan és higgadtan kezeljük az ilyen eseményeket. Hazánk
célja továbbra is az, hogy kimaradjon ebből a háborúból, elkerülje
azt, még abban az esetben is, ha ilyen, vagy ehhez hasonló események
akár provokatív jelleggel történnek.
Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Ruszin-Szendi Romulusz
altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka is felvette a
kapcsolatot horvát partnerével és a szomszédos országok
képviselőivel. Az eset körülményeit folyamatosan vizsgálják, az
információkat egymással megosztják.
 A Magyar Honvédség továbbra is folyamatosan figyelemmel kíséri a
légtérben történő eseményeket, garantálva hazánk szuverenitását és a
magyar emberek biztonságát.
     Kiadó: Honvédelmi Minisztérium