Racionalizálja az óvodai csoportok számát Miskolc MJV Önkormányzata

 

 

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése tavaly döntött a miskolci, önkormányzati óvodák intézménybe vonásáról, azaz az Miskolci Integrált Óvodai Intézményt (MIÓVI) létrejöttéről. Az új óvodai struktúra kialakításakor az első nevelési évben a csoportok és intézmények számában változás nem történt. Az idei és a soron következő nevelési évek előkészítésekor azonban már jól látszott, racionalizálásra lesz szükség. Ezt több ok teszi szükségessé: a várhatóan csökkenő gyermeklétszám, a nyugdíjba vonuló óvodapedagógusok nagy száma, a más nagyvárosokhoz hasonlóan, Miskolcon is tapasztalható óvodapedagógushiány. A racionalizálás mellett szól az is, hogy az óvodák csoportjai között egyenlőtlenségek tapasztalhatók, míg egyes helyeken az átlag csoportlétszám 16-18, addig máshol 26-29 fővel működnek csoportok.

 

Az óvodai csoportok számáról tegnap hozott döntést az Önkormányzat Közgyűlésének Köznevelési, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági és Sport Bizottsága. Az előterjesztés a MIÓVI intézményvezetőjének adataira, javaslataira épült. Miszerint: az idei és a következő nevelési évre beiratkozók száma közel 600 fővel lesz kevesebb, ezentúl a 2022/2023. nevelési évben 24 óvodapedagógus, egy pedagógiai asszisztens és 4 dajka nyugdíjba vonulása várható. Továbbá 14-en egyéb okok miatt hiányoznak a rendszerből.

 

Fentiek alapján látható, hogy a jelenlegi csoportszámok fenntartása esetén a pedagógus hiány veszélyeztetheti a biztonságos feladatellátást. Az ország számos nagyvárosához hasonlóan Miskolcon is nehezen tölthetők be az üres óvodapedagógusi álláshelyek a szakemberhiány miatt.

 

A fenti adatok alapján a MIÓVI intézményvezetője 16 óvodai csoport „ideiglenes” bezárására és 2 óvodai csoport megnyitására tett javaslatot,  így összesen 14 óvodai csoporttal kevesebb csoportban fogadják  a következő nevelési évtől, azaz 2022. szeptember 1. napjától  a gyermekeket. A jelenleg működő 173 csoport száma 159-re csökken.  A csoportok átlaglétszáma így 20-22 fő lesz. Egyes óvodákban, azok területi elhelyezkedése és a körzetben élő gyermekek magas száma miatt ettől magasabb csoportlétszám várható, éppen ezért külön döntés született ezen óvodák tekintetében az óvodai csoportokban a maximális létszám legfeljebb 20 %-kal történő túllépésének engedélyezéséről.

 

Míg óvodapedagógusokból hiány van, a nevelést segítő munkatársak, dajkák és pedagógiai asszisztensek tekintetében a csoportok számának csökkenése sajnos  10  dajka és 3  pedagógiai asszisztens munkaviszonyának megszűnésével jár együtt. Számukra az önkormányzat igyekszik segítséget nyújtani más területen történő elhelyezkedésükhöz.

 

Üdvözlettel: