A carVertical autóipari adatszolgáltató platform 2021-ben megduplázta a bevételét

A globális félvezető-válság ellenére az autós előtörténeti jelentésekkel foglalkozó carVertical platform megduplázta a 2020-ban generált 8,5 millió eurós bevételét. A vállalat exponenciálisan növekedett, és 2021-ben 17,7 millió eurós árbevételt ért el.

 

A Magyarországon aktívan működő carVertical bejelentette, hogy új piacokra kíván belépni, és a végső célja, hogy teljes ökoszisztémává fejlődjön, amely a különböző ügyfelek igényeit szolgálja ki.

Növekedés az ellátási lánc válsága közepette

Az ellátási lánc válsága világszerte érintette a gépjárműipari vállalkozásokat, chiphiányt és a fogyasztói szokások megváltozását okozva. Miközben számos vállalat bevételkiesést szenvedett el, a carVertical folyamatos növekedést tudott felmutatni.

 

Rokas Medonis, a carVertical vezérigazgatója szerint a vállalat bevételeinek növekedése a közép- és kelet-európai, valamint az amerikai piacokon elért további bővülésnek köszönhető, amelyet a célországok különböző marketingstratégiái vittek előre. A vállalat jelentős összegeket fektetett az adatokba, ezáltal fejlesztve a szolgáltatásait és növelve az ügyfelek elégedettségét. 2021-ben a carVertical csak két új piaccal bővítette a portfólióját: Dániával és az Egyesült Királysággal.

 

„A globális félvezetőválság miatt egyes piacokon a használt autók kínálata 40%-kal csökkent. Mivel autók előtörténeti jelentéseit bocsátjuk a sofőrök rendelkezésére, közvetlenül éreztük a válság következményeit. Ez azonban nem akadályozott meg minket abban, hogy elérjük pénzügyi céljainkat. Ami azt illeti, a nehézségek ellenére bővíteni tudtuk a csapatunkat: 2021 elején 36 ember dolgozott nálunk, mára a létszám 76 főre nőtt ” – mondja Medonis.

 

Terjeszkedési tervek más piacok felé 2022-ben

Az ellátási lánc összeomlása nem az egyetlen válság, amely kihat az autóipari vállalkozásokra. Az ukrajnai háború nemcsak megrázó volt mindenki számára, hanem érintette a közép- és kelet-európai piacokat is. Amikor kitört a háború, a carVertical azonnal beszüntette tevékenységét Oroszországban és Fehéroroszországban. Medonis elmondása szerint a vállalat pénzügyi támogatást nyújt Ukrajnának, és reméli, hogy a háború hamarosan véget ér.

 

A carVertical még a legkonzervatívabb forgatókönyv esetén is arra számít, hogy a vállalat bevétele 2022-ben eléri a 25 millió eurót, és új piacokra tud belépni. A szolgáltatásai már Ausztráliában, Spanyolországban és Mexikóban is elérhetőek. A carVertical emellett a jövőben többek között Dél-Afrikában, Hollandiában, Portugáliában, Brazíliában, Grúziában, az Egyesült Arab Emírségekben, Kanadában és Puerto Ricóban is szeretne piacra lépni.

 

„Először meg kell szereznünk az adatokat, hogy autójelentéseket tudjunk kínálni egy adott országban. Amint termék- és adatcsapataink jelzik, hogy készen állunk, megkezdhetjük a marketingtevékenységünket, hogy elérjük a potenciális ügyfeleinket, és megmutassuk nekik, miért fontos ellenőrizni az autójuk előtörténetét.” – magyarázza Medonis.

Rokas Medonis

 

A carVertical a kezdetek óta a gépkocsikra koncentrált. A dolgok azonban változni fognak a közeljövőben, mivel a vállalat a használt motorkerékpárok vásárlói számára is elérhetővé teszi a szolgáltatásait.

 

„Ennek a lépésnek az előkészítése már régóta zajlik. Folyamatosan érkeznek megkeresések a motorrajongóktól, így nyilvánvalóvá vált, hogy meg kell ragadnunk ezt a lehetőséget. A motorvásárlás előtt álló felhasználók már most is ellenőrizhetik a jármű előtörténetét a carVerticalon. Ezen a területen 2022 során tovább bővítjük a képességeinket.” – mondja Medonis.