Bükki Csillagdába látogattak a miskolci turisztikai szakemberek

 

 

Répáshutai látogatással folytatódott a MIDMAR Kft. által elindított Vendégségben itthon szakmai tanulmányút sorozat.

Egy rendkívül tartalmas és hasznos szakmai programon vehettek részt azok a miskolci turisztikai szakemberek, akik elfogadták Miskolc TDM szervezetének és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának közös meghívását Répáshutára. Június 16-án egy félnapos program keretében mutatták be a nemzeti park munkatársai Miskolc környékének legújabb és legkülönlegesebb élményeket nyújtó attrakcióját és a Bükk-vidék Geopark kínálta egyéb látnivalókat. Az idén tavasszal megnyitott Bükki Csillagda rövid időn belül rendkívül népszerűvé vált a látogatók körében, ezért is fontos, hogy a turisztikai szakemberek saját élményeiket felhasználva tudják ajánlani a látogatóközpont sokrétű szolgáltatásait. Praktikus információk hangzottak el az idősávos látogatási rendről, a jegyvásárlás menetéről, a csoportos foglalások kezeléséről, melyek különösen fontosak a turisztikai szolgáltatók számára. A látogatás során lehetőség volt a kupola, a planetárium és a kiállítás megtekintésére is. A legkülönlegesebb program természetesen a VR eszközök kipróbálása jelentette, hiszen valósághű űrsétát tenni a Nemzetközi Űrállomás körül vagy űrsiklóval a Holdra szállni minden résztvevő számára fantasztikus élményt biztosított. A látogatóközpont mellől indul a 4 km hosszú Bolygótúra tanösvény, ahol a túrázók a megtett út hosszával kiválóan érzékelhetik a Naprendszeren belüli távolságokat. A Bükki Csillagdánál helyközi buszmegállót is kialakítottak, így Miskolcról átszállás nélkül is megközelíthető a létesítmény. A délutáni program keretében a Bükk-vidék Geopark geoturisztikai lehetőségeiről, a GEOTOP projekt eredményeiről hangzottak el előadások. A tanulmányút egy rövid túrával zárult, ami az ősember kutatásról is ismert Balla-barlanghoz vezetett.

A résztvevők egyöntetűen rendkívül hasznosnak találták a tanulmányút programját, hiszen Közép-Európa legmodernebb csillagászati létesítményét ismerhették meg, amely Miskolctól csak egy karnyújtásnyira található és hozzájárulhat a turisták tartózkodási idejének növeléséhez.