Edison ma délelőtt lecövekelt az utca első fájához. Megállt, nem emelte meg a lábát, nem jelölte meg a helyet. Csak némán jelzett, hogy kiszögeztek egy gyászközleményt. Ritkaságszámba megy egy ilyen kiírás. Mi sem bizonyítja jobban, hogy gazdái családtagként kezelték a kutyájukat. Mi is őszinte részvéttel búcsúzunk Csokitól, aki 17 esztendőt szolgált, hűségesen. Míg e sorokat róttam Edison mellettem farkát csóválva jelezte, ki ne felejtsem őt az együttérzők sorából.
Megjegyzem először a kilencvenes években az olaszországi tengerparti városokban láttam hasonló utcasarki gyászközleményeket.Meglepett, arrafelé nem az újságokba tetették ezeket, hanem az utcák végeiben elhelyezett hirdetőfalakon . S embertársaikat búcsúztatták el így. A mi ebeink, kedvenceink is kiérdemlik az itálai megemlékezést. Jelzem jómagam az utca összes négylábúját név szerint ismerem. Megbökött Edison, írjam – Ő is.
