Ismertető a Miskolci Keresztény Szemle 68. számáról – Zsugyel János főszerkestzp ajánlója

 

 

A folyóirat frissen megjelent számának Irodalom rovatában Petőfi Sándor Magyar vagyok című verse áll, mellyel a költő születésnapjának közelgő bicentenáriumára emlékezünk. A vers felidézése vezeti be a folyóirat Egyházak és kultúra rovatában található Petőfi retorikája című tanulmányt, melynek szerzője Ratzky Rita irodalomtörténész.

 

A közelmúlt egyházi vonatkozású eseményei közül kiemelkedik a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara alapításának 30. évfordulója alkalmából megrendezett konferencia az egyháztörténet-írásról. Az elhangzott, mintegy félszáz előadás témáiról rövid összefoglaló alapján alkothatnak képet lapunk olvasói.

 

Az Egyházak, teológiák, hitvallások rovat valódi irodalomtörténeti ritkasággal szolgál. Zimonyi Zoltán, a városunkhoz számos szállal kötődő irodalomtörténész írása vezeti be Féja Géza kéziratban maradt írását a Hegyi beszéd teológiájáról, mely az író örököseinek jóvoltából folyóiratunk hasábjain jelenhet meg először nyomtatásban.

 

Az Egyházak és történelem rovatban kapott helyet Szarka János egyháztörténész tanulmányának első része a Pálos rend keleti keresztény gyökereiről című írása, valamint Dobos Marianna emlékezése a tavaly elhunyt Bogdan Adamczyk minorita szerzetesről, akinek Kelemen Didák boldoggá avatása érdekében végzett tevékenységéről közlünk dokumentumokat.

 

Az Egyházak és társadalom rovatban a történelmi egyházak társadalmi felelősségvállalásáról szóló írások kapnak helyet. Rita nővér, a Szent Ferenc Kisnővérek képviselője arról az áldozatos munkáról szól, mellyel az arlói Elfogadlak Alapítvány végez a környék túlnyomórészt cigány lakosságának felemelése és integrálása érdekében. Balogh Judit az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem professzora a Protestáns női éthosz-ról írt tanulmányának közlése mellett helyet kapott egy középiskolás diákok és egyetemi hallgatók körében végzett vizsgálat eredményeit összefoglaló írás is, mely e korosztálynak a mobilitási tapasztalatait összegzi. Az írás közlését indokolja, hogy ma már szinte nincs olyan család, mely ne szembesülne a fiatalok ideiglenes, vagy végleges külföldre távozásának tényével, s az ebből fakadó családi és társadalmi kihívásokkal. Monostori Tibor internetes felületen korábban már megjelent írásának közlését az indokolja, hogy beszélgetőpartnere a városunkból elszármazott Bod Péter Ákos professzor, aki a beszélgetésben részletesen szól egyházi kapcsolatairól is.

 

Az Egyházak és kultúra rovatban fent említett Petőfi-tanulmány mellett Illés György irodalomtörténész‒író Kazinczy Ferenc-emlékekre vonatkozó riportja olvasható.

 

A Könyvismertető rovatban található a Magyar Tudományos Akadémián megtartott rendezvény ismertetője, mely a Magyar Bibliatársulat Alapítvány honlapján online hozzáférhető Ószövetségi Szómutató Szótár megjelenése alkalmából tartottak. A héber nyelvű Ószövetség teljes szókincsét tartalmazó szótár a szavak jelentésének és magyarázatának feltüntetése mellett tartalmazza a szavak előfordulásának igehelyeit is a 2014-ben megjelent protestáns Revideált Új Fordítás (RÚF) szövege alapján, de valamennyi egyéb bibliafordítás szövegével együtt is hasznos segédeszköze a bibliatanulmányozásnak.

 

A közlésre szánt anyagok örvendetes torlódása miatt e számunk nélkülözi a Szerkesztőségi üzenetek rovatot, s a 2022 szeptemberében sorra kerülő ARS SACRA rendezvénysorozat gazdag műsorfüzete is csak külön melléklet formájában kerülhetett be a folyóiratba. A rendezvényekről előreláthatólag ez évi utolsó számunkban közlünk majd beszámolókat.

 

Dr. Zsugyel János

főszerkesztő

Miskolci Keresztény Szemle