Módosító javaslatot nyújtott be a Momentum az új KATA törvényre

A kormány tervei szerint szeptember 1-től csak magánszemélynek
állíthatnak ki számlát a KATA-s vállalkozók és mindenkinek
egységesen 50 ezer forintot kell befizetnie az államkasszába,
továbbá 18 millió forintra emelik az éves értékhatárt.
 A módosítással több százezren kerülnek létbizonytalanságba, hiszen
nem tudják, hogy pár hét múlva folytatni tudják-e jelenlegi
munkájukat. Azon kívül, hogy a gyors változtatás kapodást fog
okozni, rengeteg embert zárnak ki ebből az adózási formából azzal,
hogy csak magánszemélyeknek lehet számlát kiállítani.
 A Momentum szerint a kormánynak bizonytalanság helyett
kiszámíthatóságot kellene biztosítania a vállalkozóknak. Ezért a
párt parlamenti frakciója azonnal módosító javaslatot nyújtott be a
tervezett KATA törvény megváltoztatása érdekében.
 A Momentum javaslata szerint a KATA-módosítás január 1-jei
bevezetését az új törvénynek tartani kell, hiszen a vállalkozások
egész évre tervezték meg adófizetésüket, ennek megfelelően tervezték
meg ügyvitelüket, valamint alakították ki ügyfélkörüket. Továbbá a
párt szerint nem lehet kizárni azokat a KATA-sokat, akik nem
magánszemélyeknek számláznak, ezért ezt a feltételt is törölni
kellene a tervezetből. A kormány javaslatában foglalt határidők és
feltételek olyan radikálisak, hogy a vállalkozások nem tudják hozzá
igazítani működésüket és a javaslat nem biztosít kiszámítható
működést a vállalkozásoknak és nem garantálja a jogbiztonságot.
     Kiadó: Momentum Mozgalom