Az újságírók munkáját akadályozó koncepciós bírósági perek a SLAPP ellenes koalició

Az Európai Sajtó- és Médiaszabadság Központja (ECPMF) és az Európai SLAPP-ellenes Koalíció (CASE) közösen rendez konferenciát az újságírók munkáját akadályozó koncepciós bírósági perek, az un. SLAPP elleni közös fellépés érdekében.

Az Európai Parlament védnöksége alatt, az Európa Tanács valamint a Nyílt Társadalom Alapítványok támogatásával október 20-án tartandó rendezvény célja, hogy megtalálják az ellenszerét annak a gyakorlatnak, amely során befolyásos magánszemélyek, vállalatok és politikusok mondvacsinált okokkal bírósági eljárásokat kezdeményeznek az oknyomozó újságírók ellen. Ezt nevezik a SLAPP-nak, a társadalmi részvétel elleni stratégiai pernek, s az a célja, hogy lekössék az újságíró energiáit, ezzel lassítsák vagy teljesen ellehetetlenítsék a munkáját, illetve magával a bírósági procedúrával megfélemlítsék. Az utóbbi években elszaporodtak az ilyen eljárások, amelyek során a sajtó munkásai védtelenek maradtak, idejüket, pénzüket kénytelenek voltak a perekre fordítani, rosszabb esetben pedig le is mondtak a közügyekkel kapcsolatos információk további gyűjtéséről és közzétételéről.

Az elmúlt három évben az európai civil társadalmi szervezetek egyesítették erőiket, aminek eredményeként az Európai Bizottság, az Európai Parlament és az Európa Tanács segítségével elkezdték kidolgozni azokat a jogi lehetőségeket, amelyekkel felléphetnek az ilyen fenyegetések ellen. Ugyanakkor felállítanának egy olyan szervezetet, amely a SLAPP-ok által megcélzott újságírók számára elérhető pénzügyi és gyakorlati támogatást tud nyújtani. A konferencián a CASE koalíció tagjai, a SLAPP áldozatai, szakértők, újságírók, médiaszakemberek, jogászok, politikai döntéshozók, akadémikusok, ombudsmanok, bírák és a civil társadalom képviselői vesznek részt. További részletek találhatók a konferenciáról itt.