A küszöbön álló szociális válság kilátástalan helyzetbe hozza az
életkörülményeiken saját erejükből már változtatni képtelen
időskorúakat és a hátrányos egészségi helyzetben lévőket.
Most ismét szükség van a társadalom összefogására, a rászorultak
megsegítésére, az önhibájukból méltatlan helyzetbe kerültek
támogatására.
A magyar társadalom már többször bizonyította példamutató
tettrekészségét, áldozatvállalási aktivitását és önzetlen
segítségnyújtását, amikor embertársaink krízisét csak közös
összefogással lehetett leküzdeni. Örömtelien mozdult meg a
társadalom, amikor szolidaritással lehetett a méltatlan helyzetbe
kerülteken segíteni. A magyar emberek segítettek a bajba jutottakon
akkor, amikor valamely természeti katasztrófa, vagy emberi
mulasztás, illetve fizikai üldöztetés miatt kerültek embertársaink
kiszolgáltatott helyzetbe.
Felhívjuk a magyar társadalom civil szervezeteit, egyesületeit,
alapítványait, egyházait, pártjait, gazdasági társaságait,
szövetkezeteit és informális csoportjait, hogy aktivitási
területükön szervezzenek gyűjtéseket a környezetükben működő
szociális intézményekben és idősek otthonaiban élő rászorultak
megsegítésére. Ha lehetőségeik engedik, akkor szolidaritási
akciókkal, pénzbeli vagy természetbeli adományokkal, illetve
társadalmi munkával járuljanak hozzá a segítségre szoruló
intézmények működéséhez.
Csak a társadalom összefogásával és segítségével tudjuk elkerülni a
méltatlan helyzetbe kerültek megélhetési katasztrófáját.
Kiadó: Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület
Szegfű Gyurit, gyermekkori barátomat messzire sodorta az élet. Legalább kétezer kilométerrel távolabb él a Földközi tenger partján 1967 óta. Amikor eltűnt napra pontosan...
Igazán elégedett lehetek a mai nappal. Sikerült összekovácsolni egy asztalhoz ültetni a villanyrendőr újra felállítását szervező, kivitelező csapatot. Az Észak szerkesztőségének a tárgyalójában...
Kétszáz doboznyi immunerősítő vitamint adományozott egy helyi mikrovállalkozás Miskolc MJV Önkormányzatának és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórháznak. A...
Itthon kezdjük megszokni a baloldali pártok egymással acsarkodó hataloméhes csatározásait. Leírtuk őket. egymással vannak elfoglalva – ki legyen a miniszterelnök jelölt. Ez a...
Emlékezetem szerint a miskolci Semmelweis kórházban is van egy szűrőbusz. Nem tudom milyen a kihasználtsága, de mindenki tudja ezeknek a fenntartása és a...
Tajthy Ákos Rendhagyó módon augusztus 20-án tartotta Miskolc városa azt az ünnepi közgyűlést, melyen átadták Miskolc város idei kitüntettjeinek az immár hagyományos városi...
A települési önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetés keretében a szülő, törvényes képviselő kérelmére, a déli meleg főétkezést a hátrányos helyzetű gyermek és a rendszeres...
Gőring katonáinak ólomváltozatai már kaphatók Miskolcon. Ha most valaki ebből politikai ügyet fabrikálna ne fáradjon. Először tájékozódjon. A gyűjtők tábora óriási és ideológiától...
2022. 10. 05., sze – 14:27 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságon, a Miskolci-, és a Kazincbarcikai Rendőrkapitányságon megbízott új vezetők 2022....
Miután megjelent Veres Pál polgármester jelölttel készített mély interjúm, úgy gondoltam nem ördögtől való, hogy dr. Alakszai Zoltánt is megszólaltassam. Ez ügyben Kopcsó...
Aki nincs képben – Kiss Henriette kérte a BZSH közgyülés azonnali összehívását. Schwezoff az által kiagyalt jogi okokra való hivatkozással – tart ettől...
Gyakran finoman kezdődik: egy enyhén nyirkos szagú szőnyeg, egy dohosnak érződő sarok, vagy egy halvány háziállatszag terjeng a szobában. Idővel észre fogod venni,...
A vállalat legújabb reklámkampányában megtévesztő módon mutatja be az állattartás körülményeit, amit többek között állatjogi és vegán szervezetek is kifogásolnak. "Farmjainkon a csirkéink...
Meleg van. Tombol a hőség és puszító az aszály. Ilyenkor jólesik a hűvősben gondolkodni. Azon morfondírozni, hogy miért támadtak rám az önkormányzati rendészek...
Áldom az eszét annak aki kitalálta a kormányhivatalt. Oda megyek a sorszámosztóhoz, kikeresem mit is akarok s perceken belül mindent lerendeznek. Megszoktam ezt...