Jelentős sikerrel szerepeltek a magyar diákok a 2022. évi nemzetközi
tudományos diákolimpiákon. A 2022 augusztusában megrendezett
Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpiával
befejeződött az idei nemzetközi diákolimpiai eseménysorozat, amely
kiemelkedő eredményeket hozott Magyarország számára.
Magyarországot a Biológiai, a Csillagászati és Asztrofizikai, a
Filozófiai, a Fizikai, a Földrajzi, az Informatikai, a Kémiai, a
Matematikai és a Nyelvészeti Diákolimpián és nemzetközi tudományos
versenyeken képviselték csapatok. A világ legrangosabb,
középiskolásoknak szóló megmérettetésein a magyar versenyzők idén
összesen két arany-, tizenöt ezüst- és huszonkét bronzérmet
szereztek az egyéni versenyeken, teljesítményükért hárman
dicséretben, három tanuló különdíjban részesült.
Két nemzetközi csapatversenyen három ezüstérem született.
A diákok általában már jelenléti formában versenyezhettek, de a
világjárvány még mindig éreztette hatását, így idén is volt olyan
diákolimpia, ahol a szervezők az online lebonyolítás mellett
döntöttek.
A 2022. év minden eddiginél több eredményt és érmet hozott a
diákolimpiák hazai történetében: az egyéni érmek száma 39-re
növekedett és a COVID járványt közvetlenül megelőző évek eredményét
is meghaladta.
A Belügyminisztérium ezúton is gratulál a tanulóknak, a felkészítő
tanáraiknak és a csapatvezetőknek az elért eredményekhez.
Kiadó: Belügyminisztérium
Miközben szívből vonzódom a repüléstechnikához, már a sokemeletes házak hosszú gangjain is elfog a tériszony. A komputeres játékok szimulátoraiban bármikor vállalom akár az...
Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Ózdi Rendőrkapitányság egy 38 éves nővel, és egy 40 éves férfival szemben. A gyanúsítottak...
A tűzoltók három sérültet emeltek ki a romok alól. Feltételezhetően gázrobbanás következtében összedőlt egy téglaépítésű családi ház Miskolcon – közölte a katasztrófavédelem szerda hajnalban. A...
Emlékszem, hogy egyszer csak híre ment, hogy az aluedények veszélyesek. Ártalmasak az egészségre. Állítólag a magyar ezüst a bauxit származék kioldódik az élelmiszerben....
Nyugtalanok az éjszakák. Közel a hold, közelebb a földhöz mint bármikor. Nos így aztán jó időben nem győzzük a csillaghullást számolni. Külföldi hírekben...
Holnap este a Duna World műsorán ismét Kerényi László barátom filmjét sugározzák. Magyar dokumentumfilm (2014) (60′) Pátkai Róbert, a jó pásztor, az...
A fenti kép akár egy földrengés után is készülhetett volna. A balatonszéplaki újságíró üdülő romjai láthatók rajta. Már régen ledozerolták, a helyén semmi...
Tisztújító küldöttgyűlést tartott pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. Újabb 5 évre Bihall Tamást választották meg elnöknek a Népkerti Vigadóban. A rendezvényen...
Nehéz eldönteni kinek is van igaza. Egy biztos a hazai egészségügy bármennyire is szépítenénk padlóra került. A nagypolitikai játszmában tért és súlyt vesztett.Kapkodom...
A következő tanévben pedig a hódmezővásárhelyi Honvéd Középiskola és Kollégium (továbbiakban HHKK) is megkezdi működését. A Modern Városok Program keretében támogatott, önálló, többcélú...
Még, hogy az időt nem lehet megállítani! Még ki is lehet merevíteni. Alig tízesztendősen kapom az első fotómasinámat. Sárgás disznóbőrtokkal, filmmel együtt pontosan...
Komissiózó Új Borsodi Sörgyár Kft. – Bőcs, Borsod-Abaúj-Zemplén Komissiózó Borsodi Sörgyár Kft. EGY JÓ MUNKAHELY AZ ÉLET NAPOS OLDALA. NÁLUNK, A BORSODINÁL EZT CSAK ÚGY...
A magyar sport és az iGaming iparág fejlődése az elmúlt években látványos növekedést mutatott, amely számos érdekes és fontos változást hozott magával. Magyarország...