Jól halad a látogatói útvonal térkövezése az állatkertben

 

 

A tervek szerint folytatódik az a térkövezési munka, ami a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. saját forrásából valósul meg. A babakocsis családok és kerekesszékkel közlekedők számára is kedvező térkövezés első körben tavaly tavasszal, a Miskolci Állatkert és Kultúrpark ökoturisztikai fejlesztése projekt keretein belül valósult meg, közel 300 négyzetméternyi felületen, az oroszlánok felé vezető úton. Ezt követően a Városgazda saját beruházásaként 1800 négyzetméternyi útvonal burkolását végezték el a sétányon.

 

Idén tavasszal a legtöbbet használt és közkedvelt útvonalak felmérésével folytatódott a munka, melynek eredményeként most további 800 négyzetméterrel bővítik a szilárd burkolatú látogatói utak felületét a Miskolci Állatkertben. Az örvös mangábék, a huszármajmok, és a Tanyaház előtti útvonalon, valamint az örvös pekarik mellett felvezető látogatói sétányon valósul meg a térkövezés.

 

Jelenleg olyan felületek burkolását végzik, melyek zúzalékkal és kohósalakkal borítottak, ezeknek a földdel vagy fűvel történő borítása nem lehetséges az esős időjárás okozta sár miatt.

 

A kivitelezés során csak kisebb lezárásokra kell számítani, a park változatlanul várja látogatóit. Az október 31-én tartandó Halloween est rendezvényre már járhatóvá válnak az addig lezárt szakaszok is.