Az országgyűlési képviselők közvetítését kéri Miskolc – Varga Andrea alpolgármester kezdeményezésére

Varga Andrea, Miskolc MJV alpolgármestere az októberi testületi ülésen kezdeményezte, hogy a közgyűlés tagjai együttesen kérjék a Miskolcról a parlamentbe került országgyűlési képviselők közvetítését a Salkaházi Sára Miskolc Program megmentéséhez. A csütörtöki közgyűlési ülésen az alpolgármester minden képviselő számára lehetővé tette, hogy az országgyűlési képviselőknek küldendő levelet aláírja. Ezzel a lehetőséggel csak a Velünk a Város frakció tagjai éltek.

 

Az önkormányzatokkal folytatandó tárgyalások eljárásrendjéről szóló 1473/2022 (X.5.) Kormányhatározat ugyanis előírja, hogy a háborús veszélyhelyzet okozta drasztikus energia-áremelkedés hatásai enyhítése érdekében az önkormányzatok és a Kormány között egyedi egyeztetések lefolytatására kerüljön sor. Ezen egyeztetésekre a helyhatóságok részéről szükséges volt egy menedzsmentterv készítése, amelyben az önkormányzatoknak a kötelezően ellátandó feladataik ellátására kellett javaslatot tenniük.

A Salkaházi Sára Miskolc Program nem kötelezően ellátandó feladata Miskolc MJV Önkormányzatának, de fontos vállalása. Éppen ezért Veres Pál, Miskolc MJV polgármestere Balla György miniszteri biztossal folytatott egyeztetésére nemcsak az alapellátások biztosítására készült tervezetet vitte, de a Salkaházi Sára Miskolc Program megmentéséhez is kormányzati támogatást kért.

A jelenlegi rendkívüli gazdasági helyzetben ugyanis csak kormányzati szerepvállalással van lehetősége a városnak megtartania a szépkorúakat támogató szociális programot.