A társaság kivizsgálta az ügyet, megtette „a szükséges lépéseket”, de nem árulja el, mik ezek.

Olvasónk izraeli ismerőseivel várta a megrendelt Bolt-taxit a VII. kerületi Madách Imre út 2-6. előtt még október 2-án délután 2 óra körül. A sofőr időben meg is érkezett, a három utas pedig beült az autóba. A taxis viszont ahelyett, hogy elindult volna, azt mondta az egymással héberül beszélő utasoknak:

Szálljanak ki!

A két izraeli zavartan nézett egymásra, a társaság magyar tagja pedig először azt hitte, hogy rosszul hall. Aztán amikor eszmélt, megkérdezte a sofőrt, hogy gondolja ezt.

„Nem viszem magukat sehová” – vágta rá a Bolt-sofőr, és azt mondta, nem tartozik magyarázattal. Később azért hozzátette, hogy „mert nincs kedvem”. Néhány métert gurult az autóval, majd lehúzódott a járda mellé, és ismét megparancsolta az utasoknak, hogy szálljanak ki. Nem volt más választásuk, így tettek. Mivel az autó elhaladt a Madách Imre út 2-6. szám elől a Madách Imre út 8-ig, vagyis a szomszédos háztömbig, felszámoltak nekik 510 forint fuvardíjat.

OLVASÓI KÉP

Izraeli utastársaim egy 86 éves apa és az 50 éves lánya voltak, egy nyugdíjas építész és egy lakberendező. Még véletlenül se kelthettük azt a benyomást, hogy garázdák lennénk, akiket még elindulás előtt ki kell parancsolni a kocsiból

– idézte fel olvasónk, aki megírta a történteket a Boltnak. A cég az első körben azt válaszolta, hogy elhatárolódnak a történtektől, és elindították az ügy kivizsgálását. Később arról tájékoztatták, hogy kivizsgálták az esetet, és megtették a szükséges lépéseket, de az adatvédelmi törvény miatt nem áll módjukban további részleteket megosztani.

Olvasónk elképedt ettől a választól, mivel a sofőr adatait, a pontos helyszínt és időpontot éppen ő bocsájtotta a Bolt rendelkezésére a panasz benyújtásakor, és értelemszerűen nem további személyes adatokra volt kíváncsi.

Érintettként az eljárás érdekelt, a korrekt kivizsgálás eredménye és legfőképpen annak következménye. Úgy érzem, hogy csak jól csengő szlogeneket közöltek velem, hangsúlyozták, mennyire elhatárolódnak a rasszizmustól, az antiszemita megnyilvánulásoktól, majd egyszerűen leráztak egy ködös mondattal, egy értelmezhetetlen titkosítással. Mintha valóban semmi közöm nem lenne az esethez, ami velem történt. Soha nem fogom megtudni, mit léptek, léptek-e egyáltalán valamit

– mondta olvasónk.

Mi is tettünk egy kísérletet a 45 ország több mint 500 városában jelen lévő cégnél, hátha legalább azt elárulják, hogy a vélelmezhetően antiszemita vagy idegengyűlölő sofőr továbbra is szállíthat-e utasokat a Bolt égisze alatt, de lényegében mi is ugyanazt a választ kaptuk, mint olvasónk. Kifejezték sajnálatukat, majd rátértek arra, hogy a Bolt mélyen elítéli az antiszemitizmus, a rasszizmus, valamint a gyűlöletbeszéd mindennemű formáját, a szóban forgó sofőr viselkedésétől pedig teljes egészében elhatárolódnak.

Írtak arról is, hogy a sofőrök nem a Bolt alkalmazásában állnak, hanem független partnerek, akik szolgáltatásukhoz az ő platformjukat használják. „Mindazonáltal rendszeresen kommunikálunk velük, és folyamatosan ellenőrizzük az utasok visszajelzéseit annak érdekében, hogy az utasok a legjobb szolgáltatást kapják” – tették hozzá. Ezután azonban az adatvédelmi törvényre hivatkozva nem adtak további tájékoztatást. Kérdeztük a céget, hogy a jogszabály mely pontjára hivatkozva nem kaphatunk mi és a panaszt tevő sem – anonim – információt a sofőrrel szembeni vizsgálat konkrét eredményéről és annak következményéről, de hiába.

Az adatvédelmi törvények megsértésének és az igazságszolgáltatás akadályozásának elkerülése érdekében nem tartjuk helyénvalónak további nyilatkozatok kiadását

– írták levelükben. Ami azért is érdekes, mert a közlekedési társaságok jellemzően hírt adnak arról, hogy ha valamilyen bizonyított, megbotránkoztató eset miatt elbocsátják dolgozójukat.