A zsidó nô, aki Kádár János titkos szerelme volt

Döme Piroska polgári zsidó családban született, és aktív tagja volt az
illegális kommunista mozgalomnak.
Steiner Piroska plgári zsidó családban született1912-ben. A lánynak erôs
mûszaki érdeklôdése volt: matematikus  szeeretett volna lenni. A numerus
clausus miatt azonban nem foly tathatott egyetemi tanulmányokat; késôbb ak –
tív tagja lett az illegális kommunista mozgalomnak. Már férjnél volt, amikor
meg ismerkedett Kádár Jánossal 1936-ban. A házassága azonban nem volt boldog.
„Néha kettesben sétálgattunk róttuk az Andrássy utat, keresz –
tül kassul jártuk  a Ligetet. Míg a világ dolgairól beszélgettünk szerelem
szövôdött közöttünk.. Naagyon csinos fiú volt, jó megjelenésű, mindig úgy né –
zett ki, mint egy ôrgróf” – emlékezett vissza az asszony  egy 1990-ben adott
interjúban.
Egyre több időt töltöttek együtt, miköz ben a nô el is költözött a férjétôl a
kisfiával. Még sem lett kapcsolata Kádárral, pedig egy izben fel is hívta a lakására  –
ôt, írja a  divany.hu nyomán a Kibic.
„Egy alkalommal– ez már 1943 elején lehetett – elég hideg volt felvittem a
a szállásomra (…) Kicsit kkockázatos volt vendéget fogadni, de egyszer meg –
kíséreltem. A szek rény és az asztal között volt egy szék, arra telepedett. Fá –
radt volt, kicsit. Teát fôztem, meg már nem tudom, mit beszéltünk,
és én vártam… S  halálosan sértette nôi magamat, hogy nem tör rám.”