A húgyhólyagrákot akkor kell felfedezni, amikor még nem terjedt
be a húgyhólyag izomzatába, mert ilyenkor nagy esély van a teljes
gyógyulásra – hívja fel a figyelmet dr. Riesz Péter, a
Semmelweis Egyetem Urológiai Klinika igazgatóhelyettese.
A Gyógyulj Velünk Egyesület két ismeretterjesztő kisfilmet
is közzétett, hogy ezzel segítse a betegeket és érintett
családokat, illetve reményt adjon a betegséggel való megküzdéshez.
– Minden évben mintegy 3400 beteggel közlik idehaza, hogy
húgyhólyagrákja van. Legnagyobb rizikófaktor a dohányzás, de nemcsak
a dohányosok betegségéről van szó. A hólyagrákot zömmel 60 év
felettieknél fedezzük fel, ám minden évben kerülnek ki betegek a
harmincas-negyvenes korosztályból is, ezért fontos, hogy bármilyen
vizelési panaszt mielőbb kivizsgáljunk. Leggyakoribb tünet a véres
vizelet, ami lehet szemmel látható, de olyan kis mértékű is, amit
csak a laboratóriumi vizeletvizsgálat mutat ki. Akinél véres vizelet
jelentkezik, annál akkor is indokolt a kivizsgálás, ha ez látszólag
magától rendeződik, ugyanis előfordulhat, hogy a daganat csak
időszakonként okoz vérszivárgást – hívja fel a figyelmet dr. Riesz
Péter, a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinika igazgatóhelyettese,
aki a Gyógyulj Velünk Egyesület által készített kisfilmben foglalja
össze a legfontosabb tudnivalókat a húgyhólyagrák kezeléséről.
Amikor még nem terjed be a daganat a húgyhólyag izomzatába, akár egy
húgycsövön keresztül elvégzett műtét is gyógyulást eredményezhet,
majd a közvetlenül a húgyhólyagba beadott kemoterápiával a kiújulási
kockázatot is csökkenteni tudják. Amint Riesz Péter kifejti, ha a
rák már beterjedt a hólyag izomzatába, akkor a húgyhólyag és a
környező szervek műtéti eltávolítása gyakran elkerülhetetlen. Az
esetek egy részében ezt kiválthatja sugárkezeléssel kombinált
kemoterápia, ám ez is nagy megterhelést okoz és nem alkalmazható
mindenkinél. Ha a hólyagdaganat áttétet adott, egyrészt klasszikus
kemoterápiát alkalmaznak, másrészt az utóbbi években elérhetővé vált
a betegek egy része számára hosszú távú eredményességet nyújtó
immunterápia is. Utóbbi esetben nem a ráksejtek közvetlen
elpusztítása a cél, hanem a szervezet immunrendszerének célzott
stimulálása a daganatsejtek ellen. Az eddigi tapasztalatok szerint
az immunterápia a húgyhólyagrákos betegek mintegy harmadánál hatásos
igazán.
A Gyógyulj Velünk Egyesület ismeretterjesztő kisfilmje 10 pontban
halad végig a kockázati tényezőktől, a kivizsgálás és mintavétel
fázisain át a kezelési lehetőségekig. A betegszervezet emellett
riportot forgatott egy példaadó férfiról is, aki már 45 évesen
szembesült a hólyagrákkal, eltávolították a húgyhólyagját, kiújult a
daganat, de végül sikerült talpra állnia, és a diagnózis után 10
évvel is jól van, nagyon aktív életet él.
42 városvezető közös levélben szólította fel a miniszterelnököt, hogy ne küldhessenek vissza a kórházak beteget negatív teszt nélkül. Az ellenzéki vezetésű...
Nem az arab fejkendőkre akar hasonlítani a jellegzetes fejfedő, de akár élet és halál között is különbséget jelenthet a viselete. Talán többeknek is...
Különös élményem volt a héten. Szerda reggel elsőként jelentem meg a bírósági idézésre, s teljes izgalommal vártam a vádlottakat, akik precíz pontossággal csak...
Most szombaton nem működött a bankkártya terminál a miskolci Búza téri uniócoop árucsarnokában. Igaz nagy betűkkel kiírták a bejárati ajtóra, ami persze éppen...
Különös, rendhagyó találkozóra került sort ma este a miskolci Technika Házában. A telt házas fórumon egy asztalnál, Veres Pál polgármesterjelölt Kobold Tamással és...
Nemcsak nevet, rendszert is vált a Vodafone. A következő három napban kapcsolja át rendszereit a 2025-ben már One néven működő szolgáltató. A technikai...
Ezen a hétvégén is lehetőség lesz a lejárt személyi okmányok meghosszabbítására, hiszen Budapest és Pest megye valamennyi kormányablaka, vidéken pedig több mint 120...
Megmondtam, rendszeresen szemlézem az áruválasztékot. Mit érdemes kihalászni és mi az, amin nyugodtan átugorhatunk. Tulajdonképpen jó lenne megfejteni a szerkesztők gondolkodásmódját. Szerintem...
Egy nagyon fontos pesti hivatalban láttam ezt a titkárságon. Bárki ha oda bemegy választhat, akár békét szeretetet vagy éppen reményt. Egy forintba se...
A klorokin, illetve a hidroxiklorokin hatóanyagokat hatalmas remények övezik világszerte. Magyarország megtiltotta a exportjukat, és a hazai készletekből akár kétmillió beteget is kezelni...
A Vágatlanul mai vendége Szabó Győző volt. Miután több mint félévszázadot töltött el a miskolci vendéglátásban mindannyian jól ismerjük, mi Miskolciak. Ő...
Kihelyezett frakcióülést tartott a Velünk a Város frakció szombaton. A koalíció tagjai a város és a Miskolc Holding Zrt. gazdasági helyzetét tekintették át,...
Szakállas, öreg régi kormányrendelet, miszerint Magyarországon senki nem birtokolhat természetes vízpartot – legyen az Balaton, Duna vagy éppen a miskolci Pece patak. Most...