Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója szerint az Európa-liga nyolcaddöntős együttes célja a továbbjutás, az áldozati bárány szerepét pedig nem áll szándékukban betölteni.
Szántó István
Related article
Bitcoinbányászat a polgármesteri hivatalban – egy kriptovaluta amelyhez sok és drága energia kell – áramlopáson kaptáka vájárt
A lebukás részletei ismertek, az egyik fővárosi kerületi önkormányzatnál áramot loptak. Igazából önmagában mindannyian loptunk már egy keveset a hivatali konnektorból. Volt kollégáim...
Július elejére sem végzett a Banif Plus Bank a deviza alapú elszámolással
Az MNB ma publikált határozatában 45,5 millió forint bírsággal sújtotta – immár harmadízben – Banif Plus Bankot az elszámolási határidőre vonatkozó törvényi előírás...
Pert vesztettek Horovitz Tamásék – döntött az egyházi bíróság
2017.ápr.06. 14:00 Nyilvánosan bocsánatot kell kérni Horovitz Tamásnak és a Debreceni Zsidó Hitközség alelnökének, valamint a főrabbinak három debreceni hittestvérétől. Így határozott a...
Kampányguru is lehetnék – mobilurnával jártam az emeleteket – milyen ellátást ad a kincstár a szavazatszámlálóknak – barátkozni kell a szimpatizánsokkal, ez a sikeres hódítás titka
Hosszú fagyos vasárnapunk volt. Jómagam immár másodszor vállaltam, hogy részt vállalok egy-egy körzet szavazószámláló bizottságában. Elnökhelyettesként. Mielőtt bárki megirigyelné, a posztomat elmondom, ez...
Újjáépül a NAV miskolci ügyfélszolgálata
Akik mostanában megfordultak a NAV miskolci ügyfélszolgálatán láthatták, hogy a régi földszinti fogadóterem zárva. Átmenetileg a felújítás idejére átköltöztették az ügyfélszolgálatot az első...
Szép az állványzatod, képzeld, megvettem ez volt a biztató kezdet – ma már ez mind álomlakás – a rosszabbikból
2018.10.12. 11:34 „Ez épp olyan, mintha megállítana a rendőr az autómmal, azzal, hogy szálljak ki, mert valaki azt állítja, szóban megállapodva odaadtam neki....
Relatives of Orbán Government Minister Become RTL’s New Partners – More Pro-Government Ties Emerging
RTL Hungary has announced a new media partnership — this time with a company owned by the sister and brother-in-law of Péter Szijjártó,...
A deutériummegvonás kutatási eredményei alapján nagy jövőt látnak a szakemberek az eljárás jövőbeli sikerében Közép-Amerikában
Az október hagyományosan a mellrák elleni küzdelem hónapja nemcsak Magyarországon, hanem a világ számos országában. A HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. vezető kutatója,...
Hivatalos: visszatér a Napló a TV2 képernyőjén – mutatjuk a részleteket
A TV2 megerősítette, hogy feltámasztja a több éve szünetelő Napló című műsorát. A műsorvezető Pachmann Péter, a főszerkesztő Gönczi Gábor lesz. A riportműsor...
Hihetetlen mennyiségű arany van a Balaton mélyén
Egy izgalmas kutatási eredmény szerint mérhetetlen aranykincset rejt a magyar tenger mélye, amely több vagonnyi mennyiséget jelenthet, és mai árfolyamon számolva 1800 milliárd...
Telekomos masinákat a hivatalok élére – egy micsoda amelyiket még a főnöke se tudja megkenni – most lophatom az internetet
Kényelmes fazon vagyok. Már régen nem szeretek sorba állni a postán vagy a bankban. Bár az OTP már jó néhányszor megvezetett, idegen számlákat...
Újabb igazgató távozott a TV2 vezetőségéből
A nemrég leváltott vezérigazgató, Pavel Stanchev után távozott egy másik menedzsmenttag is. ...
Na ne már – a Fehér ház embere és a tranvesztia szexuális mókamester – Channuka személyenként fél százezer forintér – lengedeznek a fotók
2015.01. 01. Nem hittem volna, hogy az újesztendőben még mindig lesz napi Schwezoff. Reméltem, férfiasan feláll, elköszön és eltűnik és oda vissza megy...
A rákbetegek lelkére is figyelő szakemberek elismerése
A kitüntetettek: Szakmai díjat kapott dr. Biró Eszter a hazai onkopszichológia megteremtésében, elméleti bázisának létrehozásában, oktatásában és gyakorlatában végzett kimagasló elkötelezett szakmai munkássága...
Multikultúra – érzéstelenítő nélkül – nem vagyunk sokan de elegen – amiket nem értek
Szeretnék megvilágosodni,de nem megy. Be vagyunk kerítve, délen végig a határ mentén száz kilométereken át húzódik a drótakadály. Több milliárd forintért, a mi...
Titkolózó magyar beszállítók
Míg Nyugat-Európában az ipari beszállítók közel 75 százaléka elérhetővé tesz részletes információkat a keresett termékről weboldalán, addig hazánkban ez az arány csupán 29...
Már a postás is elkerül – megjelent a Miskolci Naplóban – buzgó levelező voltam és vagyok
Imádok levelet kapni. Valamikor még írni is szerettem. Akkoriban a kopertát még le kellett ragasztani, majd elmenni a trafikba bélyegért és a levelet...
Kék és hosszú a szemerő – mégse Viagra csak hasonmás
Van egy kor, ez a szépkor amikor az ember előrelátóan, hetente kiadagolja a gyógyszereit. Van egy kis dobozka amibe beteszi a reggeli, a...
Hőségriadó: házi kedvenceinket is hőguta fenyegeti – állatvédelem
Az állatvédők gyakran találkoznak a lakosság által rövid láncra kikötött, árnyéktól mentes helyen, megfelelő mennyiségű – friss ivóvíz nélkül tartott kutyákkal. A nappali...
RÉSZLET: a „Miskolci nosztalgikus séták” című könyvből.
Mottó: „Aki a múltat nem becsüli, a jövőt nem érdemli” ( VEKE ) XXVIII. Fejezet A Tetemvár: egy jobb életvitelt érdemlő, valaha hangulatos...

