A Gondoskodó Miskolc szociális és támogató csomag keretében hirdetett LED-csereprogramot Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata. A program sikerét mutatja, hogy hatezernél is többen éltek a lehetőséggel, hogy háztartásaikban az eddig használt égőket modern, energiatakarékos LED fényforrásokra cseréljék. A korszerűbb égők alacsonyabb villanyszámlát, éves szinten pedig akár 50 ezer forintos megtakarítást is jelenthetnek a miskolci családoknak.

Azok számára, akik a LED-csereprogramba regisztráltak, azonban a fényforrásokat a decemberi időpontokban nem tudták átvenni, az alábbi napokon nyílik lehetőség, hogy hozzájussanak az égőkhöz.

2023. január 11. (szerda) 08:00 – 17:00

2023. január 12. (csütörtök) 08:00 – 16:00

Az átvétel helye: Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának központi ügyfélszolgálata (3525 Miskolc, Városház tér. 8.).

Az átvétel során az átvevő személyazonosító igazolványát, lakcímkártyáját és a felhasználási helyre szóló villanyszámlát kell bemutatni, illetve meghatalmazott átvevő esetében 2 tanú aláírásával is ellátott meghatalmazásra is szükség van.

Azok, akik az átvételt decemberben megkísérelték, azonban ez nem sikerült, mert például valaki nem szerepelt az átvételi listán e-mail üzenetben kapnak további tájékoztatást a probléma megoldásával kapcsolatban.