AZ IZRAELI KULTÚRA NAGYKÖVETEI A MISKOLCI NEMZETI SZÍNHÁZBAN

 

A Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál, valamint a 10. Színházi Olimpia keretén belül a Vertigo Dance Company produkcióját láthatta szombat este a közönség a Miskolci Nemzeti Színházban.

A Pardes című előadás előtt Béres Attila színházigazgató és Veres Pál polgármester köszöntötte a világhírű izraeli táncegyüttest, valamint a közönség soraiban helyet foglaló Yacov Hadas-Handelsmant, Izrael Állam magyarországi nagykövetét.

„Amint tudják, a Miskolci Nemzeti Színház egész évben kétszáz éves. Különleges, ritkán visszatérő alkalmakkal tesszük igazi ünneppé azt, ami valójában nem csak a város és a nemzetünk ünnepe, hanem az egész magyarságé: hogy 1823. augusztus 24-én délután 5 órától Miskolc volt az a város, ahol először magyarul beszélő, állandó kőszínház létesült. Mi, színháziak, erre rendkívül büszkék vagyunk. Köszönjük a nézőknek, hogy ennyire szeretnek minket” – fogalmazott Béres Attila színházigazgató.

Veres Pál beszédében köszöntötte Yacov Hadas-Handelsmant, Izrael Állam magyarországi nagykövetét, valamint az izraeli táncművészet emblematikus képviselőit, a Vertigo Dance Companyt. A városvezető emlékeztetett, éppen 75 éve annak, hogy a csaknem két évezredes szétszóratás és a holokauszt leírhatatlan és felfoghatatlan borzalmai után újra otthonra lelhetett a Vörös tenger partján Dávid és Salamon népe, és létrehozták Izrael Államot.

„Mi, itt Miskolcon pontosan értjük, mit jelentett ez az akkor hazatérőknek, az új hazára lelőknek, és értjük és érezzük azt a rengeteg szenvedést, reménytelenséget, amelyet az ordas eszmék által feltüzelt gyűlölet okozott nekik. Érezzük a ruhára varrt sárga csillag súlyát, ismerjük az üldöztetés miatt hullatott könnyek sós-keserű ízét, a szívünkben ott dobban minden egyes nap a szétszakított anyák és gyermekek, a jóvátehetetlenül, örökre meggyötört családok fájdalma. Sírokra helyezett emlékkövek olykor a gondolataink, amelyek elevenen őrzik, és nem felejtik soha annak az emlékét, hogy milyen meghatározó, városteremtő és városépítő szerepet játszott Miskolc életében az itteni zsidóság” – jelentette ki Veres Pál.

„És azt sem, ahogyan nem sokkal a háború vége előtt, 1944-ben innen is elindultak a halálvagonok, és a miskolci zsidó izraelita közösség 80 százalékának sorsa az értelmetlen, embertelen és megmagyarázhatatlan pusztulás lett. Sokezer ártatlan, védtelen emberé. Olyan dolgos és alkotó embereké, akik házakat és közösségeket építettek, akik munkájukkal Miskolc fejlődését szolgálták, akik a görögökkel együtt igazi kereskedővárossá tették az akkori Miskolcot” – hangsúlyozta.

Veres Pál emlékeztetett, 170 éves idén a miskolci zsinagóga. Mint mondta, a város legalább 170 évnyi hálával tartozik a miskolci zsidóságnak, hiszen nélkülük nem lett volna Miskolc az, ami: nélkülük nem lett volna miskolci tudomány, miskolci művészet, miskolci kultúra, miskolci kereskedelem.
– Én őszintén hiszem, hogy helye és ideje van a hálának, és helye és ideje van a tiszteletnek, a köszönetnek, hogy minden szörnyűség ellenére maradtak, és tovább építették ezt a várost. És hogy itt vannak velünk ma is. Én köszönöm nekik, köszönöm önöknek! – mondta.

„Baruch hábáim – engedjék meg, hogy így köszöntsem a ma fellépő izraeli művészeket. Mert nagyon vártuk őket ide, hozzánk. És köszöntsem a 75 éves Izrael államot, valamint a miskolci izraelita közösséget, melynek temploma, a belvárosi zsinagóga 170 éve áll és él a város szívében. Köszöntsem a miskolci zsidó hitközséget, békét, boldogságot remélve és kérve, és egy olyan jövőt kívánva, amelyben a múlt bűnei soha többé nem ismétlődhetnek meg, és amelyben a közös nyelv az egyenlőség, a kölcsönös megbecsülés, a tisztelet, a feltételek nélküli szeretet és elfogadás lesz majd” – zárta gondolatait Miskolc polgármestere.