10-es honvéd emlékdélután a Zenepalotában és a Városházán

Hallgatnak-e a háborúban a múzsák?

A Zenepalota aulájában “Inter arma silent musae?” címmel kiállítás nyílt, mely a miskolci 10-es Honvéd Gyalogezred első világháborús küzdelmeinek állít emléket. A 10-es honvédek nemcsak hősiesen harcoltak a háborús frontokon, hanem a harcok szüneteiben számos művészeti alkotás is született. Sassy Csaba költő több verset írt a fronton szerzett élményei hatására, s emlékirataiban megörökítette a galíciai, erdélyi és olaszországi front eseményeit. Thurzó Nagy László zeneszerző megzenésített néhányat e versekből. Ezek között ma is népszerű és gyakran hallható “A Magyaros alján” című nóta. A kiállítás összegyűjtötte a dokumentumokat, s ezek néhány hétig még megtekinthetők a Zenepalota aulájában.

A kiállítás megnyitóján számos érdeklődő vett részt, akik Sassy Csaba és Thurzó Nagy László szerzeményének előadását i élvezhették Fülep Máté (Magyar Állami Operaház magánénekes) és Flach Antal zongoraművész előadásában. A kiállítás megnyitóját követően a Városháza nagytermében előadások hangzottak el a 10-es honvédek erdélyi harcairól. A megjelenteket Veres Pál polgármester üdvözölte, aki személyes érintettségéről is beszélt, hiszen nagyapja 10-es honvédként harcolt a galíciai fronton, s így került orosz hadifogságba. Prof. Jeszenszky Géza történészként szólt az első világháborús történésekről, majd Szopkó Róbert elnök ismertette a 10-es Honvéd Hagyományörző Egyesület tevékenységét. Gottfried Barna a Honvédelmi Minisztérium Katonai Örökség Főosztályának szakreferense, valamint Varga Gábor a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár igazgatója ismertették az “Előre az Úz völgyében” című kötetet. Béky Zoltán gyűjtő (Thurzó Nagy László unokája) beszélt a 10-es honvédekre vonatkozó relikviák összegyűjtésének történetéről. Az egyes előadások között Sassy Csaba visszaemlékezésének részletei hangzottak el Fangl Ferenc színűvész előadásában, valamint a részvevők meghallgatták Sassy Csaba néhány megzenésített versét is. Sassy Csaba megzenésített verseiről Flach Antal és Fülep Máté stúdiófelvételt is készített, melyről a kiállítás megnyitójának alkalmából igényes CD is készült, így azok is meghallgathatják majd, akik nem jutottak el a május 10-én megrendezett 10-es honvéd emlékdélutánra.