Grósz Andor Semjén Zsoltnál: fókuszban a kormány és a Mazsihisz közötti együttműködések

 

Magyarország miniszterelnök helyettese, dr. Semjén Zsolt bemutatkozó látogatáson hivatalában fogadta hétfőn dr. Grósz Andort, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) újonnan megválasztott elnökét. A konstruktív hangulatú találkozón Grósz Andor ismertette a Mazsihisz vezetésének alapvető céljait; a szervezet egyházi jellegének erősítését, korrekt kapcsolatok kiépítését a társegyházakkal, valamint a kormánnyal.

A szervezet előtt álló feladatok kapcsán Grósz Andor kiemelte egyrészt a Szeretetkórház rekonstrukciójának ügyét, valamint az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem (OR-ZSE) teljes infrastrukturális megújítását. Utóbbi kapcsán az elnök hozzátette: a neológia, mint igazi hungarikum, az 1867-es kiegyezés utáni polgárosodás idején alakult ki Magyarországon. Alapvető érdekünk, hogy az OR-ZSE olyan, hagyományaira büszke szellemi központként működjön, amely minden szempontból alkalmas a modern kor kihívásainak megfelelő tudás átadására.

A kormány és a Mazsihisz kapcsolatáról szólva az elnök aláhúzta, hogy azt a kölcsönös tisztelet és párbeszéd talaján állva új alapokra kívánja helyezni.

Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes kifejezte, hogy a kormány nyitott a Mazsihisz előtt álló feladatok megoldása tekintetében, és támogatásáról, valamint megértéséről biztosította tárgyalópartnerét.

Az antiszemitizmus helyzetét történelmi kontextusban vizsgálva, a felek érintettek a Vészkorszak tragédiájáért felelős személyek megítélésének problémakörét. Mint elhangzott, a magyar kormány továbbra is elkötelezett a zéró tolerancia mellett.

A Zsidó Világkongresszus (World Jewish Congress) Izrael állam megalapításának 75. évfordulója kapcsán múlt héten, Jeruzsálemben tartott csúcstalálkozója kapcsán Grósz Andor kiemelte, hogy a WJC teljes mértékben támogatja a Mazsihisz céljait. Mint elhangzott, a Zsidó Világkongresszus nagyra értékeli a magyar kormánynak a nemzetközi fórumokon képviselt, Izrael mellett következetesen kiálló politikáját, és továbbra is a magyar kormánnyal való partneri viszonyra törekszik.