A nagy részvételi költségvetéses pizzázás

 

 

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és szakmai partnere, a Dialóg Egyesület 2023. augusztus 31-ig várja az ötleteket arra, miként lehetne felhasználni a részvételi költségvetés keretösszegét. A témában számos elképzelés és ötlet érkezett az önkormányzathoz – https://tervezzukmiskolcot.hu/reszveteli-koltsegvetes/reszveteli-koltsegvetes-otletek –, azonban a visszajelzések alapján az is kiderült, hogy vannak akik bizonytalanok a folyamattal kapcsolatban, vagy nem elég magabiztosak az ötletkezdeményezésüket illetően és támogatásra van szükségük.

 

Az Önkormányzat és civil partnere ezért úgy döntöttek, hogy 2023. július 27-én, 17 órától a Csengey-kertben (Csengey Gusztáv utca 10.) megrendezik „A nagy részvételi költségvetéses pizzázást”, amit egy olyan közösségi eseménynek szánnak, amin bárki részt vehet, aki érdeklődik a részvételi költségvetés iránt, vagy esetleg kérdése akad – közben pedig szívesen elfogyasztana pár szelet pizzát, amire a szervezők megvendégelik a résztvevőket.

 

A közvetlen hangulatú, beszélgetésekre épülő programon a megjelentek két falat között jobban megismerkedhetnek a részvételi költségvetés lebonyolításával, illetve hogy milyen jellegű elképzeléseket várnak a szervezők. Csapatjátékok során megismerhetik a 2022-es ötleteket és lehetőség nyílik az ötletek kidolgozására is.

 

A program nyitott, azonban regisztrációhoz kötött, hogy a szervezők lássák, milyen igények mentén készüljenek. Jelentkezni a következő linken található űrlap kitöltésével lehetséges: https://forms.gle/JU8SMiXfrAMsbkr46.

 

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 2023-ban is elkülönített 15 000 000 forintot az éves költségvetéséből, hogy annak felhasználásáról a miskolciak dönthessenek. A több hónapon át tartó, állampolgárok bevonásával, saját ötleteikre épített folyamat végén az önkormányzat a részvételi költségvetés keretösszegéig megvalósítja azokat az elképzeléseket, amelyek a miskolciak szavazatai alapján a legnépszerűbbnek bizonyulnak. A folyamatról részletes leírás található a Miskolci Részvételi Program hivatalos felületén, ahol az ötletbenyújtás is lehetséges: https://tervezzukmiskolcot.hu/reszveteli-koltsegvetes.