Képírók Miskolc krónikásai – Kerényi Laci szemével a Vasas múlt emlékei

Városunk leghitelesebb krónikásai a fotóriporterek. Míg mi zsurnaliszták időnként csúsztattunk, sodrottunk az éppen aktuális politikai áramlattal, megírtuk amit nem kellett volna és elhallgattuk ami mindenkit érdekelt volna, a képíró kollégák retusálás nélkül örökítették meg a történésekt. Hadd soroljam fel a nagy neveket, Szabados Gyuri bácsi aki kezdetben hasonfekvő meztelen babákat fotózott majd a neve összeforrt az Észak-Magyarországgal.  Ágotha Tibor a sasszemű fotós az induló Déli Hírlap nagy csillaga korán elhunyt. Laczó József a fényképezés robotosa, aki mindennütt ott volt. Szabán Gabi és Jakubik Laci a Déli Hírlap ikonikus fotóriporterei korán elhunytak, negatívjait képeit a könyvtárban bekötött újságok és a múzeum őrzi. Barátom Kerényi László a Déli Hírlapnál kezdett, majd műszaki vezetőként vonult nyugalomba a televiziótól, de a kamerát sosem hanyagolta el. Képei krónikaszerűen őrzik városunk fontosabb pillanatait.  Mindannyian megérdemelnének egy közös kiállítást vagy egy állandó bemutatótermet. Most Kerényi Laci barátom a Vasas Müvelödési központtal kapcsolatos képeit szedtem össze egy nagy csokorba.

Vasas Műv. Ház régen