Videón, ahogy letartóztattak három zuglói gyógyszertári dolgozót© Technológia: Index.hu

Vesztegetés miatt nyomoznak egy zuglói patika három dolgozója ellen, a gyanú szerint ugyanis recept nélkül, felár ellenében adhatták el a vényköteles gyógyszereket.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Korrupciós Bűnözés Elleni Osztálya a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján, illetve közreműködésével folytat nyomozást vesztegetés elfogadása miatt három gyógyszertári dolgozóval szemben, akik a gyanú szerint 2022. november 18. és 2023. augusztus 4. között két közvetítőn keresztül hét vásárlónak adtak át recept nélkül vényköteles gyógyszereket anyagi ellenszolgáltatásért – írja a police.hu.

A nyomozás adatai szerint a két közvetítő közül – akik megszervezték a készítmények átadását – az egyik vásárolt is.

A patika asszisztensei alkalmanként legfeljebb 10 ezer forintos jogtalan előnyért adták ki jogosulatlanul a gyógyszereket. Ezek a gyógyszerek többek között potencianövelők, fájdalomcsillapítók, injekciók, valamint különféle betegségek kezelésére szolgáló szerek voltak.

A budapesti nyomozók 2023. október 10-én a bűncselekményekben érintett személyeket elfogták, és tíz helyszínen kutatást tartottak. Lefoglaltak 50 ezer forintot, 11 telefont, 11 SIM-kártyát és 4 laptopot.

A rendőrök a patika három dolgozóját, a közvetítőket és a vásárlókat előállították a BRFK Gyorskocsi utcai objektumába, majd a 11 gyanúsítottat vesztegetés bűntett gyanúja miatt kihallgatták. Mindannyian szabadlábon védekezhetnek.