Avi/ujkelet.live

A háború 125. napja: Három nap csend után megszólaltak a rakétára figyelmeztető szirénák a Gázai övezet melletti közösségekben, azaz Szderotban, Ibimben és Nir Amban. Sérülésről vagy kárról nem érkezett jelentés.

Gyász: Be’eri kibuc csütörtökön bejelentette, hogy Meni Godard családját értesítették, hogy szerettüket október 7-én meggyilkolták és holttestét a terroristák Gázába hurcolták.

Godard felesége, Ajelet felhívta egyik gyermeküket a mészárlás során, és elmondta, hogy Mannyt megölték. Később Ajeletet is megölték.

Négy gyermekük és hat unokájuk gyászolja őket.

Északi front: Egy altiszt súlyosan, két másik katona pedig könnyebben megsérült a Hezbollah terrorszervezet páncéltörő rakétatámadásában reggel Kirjat Smona térségében, jelentette az Izraeli Védelmi Erők.

Izraeli vadászgépek lebombáztak egy épületet és egyéb terrorinfrastruktúrát, melyeket a Hezbollah használt Khiamban, ahonnan a lövedékeket indították.

Rakétákat lőttek még ki Libanonból a Biranit bázisra és a Hermon-hegyre is. A hadsereg ágyúzással célozta a területet, ahonnan a támadásokat végrehajtották.

Júdea: A hadsereg és a határrendészet tisztjei lerombolták egy novemberi lövöldözős halálos terrortámadás egyik elkövetőjének hebroni otthonát. A terrorista a Hamász terrorszervezet tagja.

A katonaság közleménye szerint a másik két terrorista házát már lebontották.

A 20 éves Avraham Fetena szakaszvezető, a haifai katonai rendőrségtől súlyosan megsebesült az egyik jeruzsálemi ellenőrzőpontnál végrehajtott terrortámadásban, majd később belehalt sérüléseibe.

Riportok: Izrael nyitott arra, hogy engedélyezze a Hamász vezetőjének, Jechíje Szinwarnak, hogy száműzetésbe vonuljon, az összes túsz szabadon bocsátásáért és a Hamász uralmának véget vetéséért cserébe a Gázai övezetben, jelentette az NBC.

Hat „izraeli tisztviselőre és vezető tanácsadóra” hivatkozva az NBC azt állítja, hogy a tervet november óta tárgyalják.

„Nem bánjuk, ha [Szinwar] úgy távozik, ahogyan Arafat hagyta el Libanont” – mondta Binjámin Netanjahu miniszterelnök egyik vezető tanácsadója az NBC-nek. Jasszer Arafatnak, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet vezetőjének 1982-ben lehetővé tették, hogy Bejrútból Tuniszba hajózzon. ,,Hagyjuk, hogy ez megtörténjen, amennyiben az összes túszt elengedik.”

Mindeközben a hírek szerint Khalil al-Hajja (Szinwar helyettese) vezetésével egy Hamász-delegáció érkezik ma Kairóba, hogy új tárgyalási kört kezdjen egyiptomi közvetítőkkel a fogolycserével egybekötött fegyverszünetről szóló lehetséges megállapodásról.

Arab jelentések szerint szintén ma egy izraeli biztonsági delegáció érkezik Kairóba, hogy megvitassák ugyanezt a kérdést.

The post Gyász, sérülések, rombolás és Szinwar és a száműzetés first appeared on Új Kelet online.