Avi/ujkelet.live

A háború 168. napja: Péntek reggel terrortámadásra került sor Binjámin régióban, Dolev zsidó telep közelében. A terrorista tüzet nyitott egy minibuszra, majd a bokrok köze rejtőzött. Ebben a szakaszban sérülés nem történt, de a járműben kár keletkezett.

Az izraeli hadsereg egy támadó helikoptert és egy drónt vetett be a lokakizálására és likvidálására. A csapatok heves tűzharcot folytattak a terroristával. A média szerint közel öt óra harc után egy támadó helikopter pontos lövéseket adott le a terrorisára, megölve. Az erők átfésülik a környéket további terroristák után kutatva.

A Kan közszolgálati műsorszolgáltató szerint hét személy megsérült a terroristával zajló összecsapásokban. Egy állapota válságos, kettőé pedig súlyos. A Beilinson Kórházban egy súlyos, két közepesen súlyos és egy könnyű sérültet kezelnek.

Déli front: Az Izraeli Védelmi Erők reggeli tájékoztatóján közölte, hogy a katonák eddig mintegy 150 terroristát öltek meg a gázavárosi Sifa Kórházban a Hamász elleni, immár negyedik napja zajló rajtaütés során.

A Sifában végzett akció során gondosan ügyelnek arra, hogy elkerüljék a polgároknak, betegeknek, orvosi csapatoknak és az orvosi berendezésben okozott károkat.

Gáza középső részén a hadsereg csapást mért egy alagútbejáratra és egy katonai épületre, amelyeket azután azonosítottak, hogy tegnap rakétát lőttek ki az övezetből Be’eri térségére. A rakétát a Vaskupola rakétavédelmi rendszer elfogta.

Mindeközben a Nahal-dandár csapatai az elmúlt nap folyamán megöltek több hamászost.

A dél-gázai Khan Junesz al-Qarara külvárosában a 7. páncélosdandár csapatai harcokat vívtak a Hamász fegyvereseivel, és csapást mértek a terrorcsoport helyszíneire, köztük két becsapdázott épületre. A Givati-dandár pedig megölt egy ötfős Hamász-sejtet.

Az elmúlt nap során mintegy 40 légicsapást hajtottak végre Gáza-szerte, főként a szárazföldi csapatok manőverezésének segítésére.

: Az izraeli védelmi minisztérium palesztinokkal katonai összekötőként szolgáló Kormányzati Tevékenységek Koordinátora a Területeken (COGAT) szerve meghívta David Cameron brit külügyminisztert, hogy találkozzon a testülettel, és tájékozódjon Izrael gázai humanitárius hadműveletének mértékéről, miután Izraelt a segélyáramlás akadályozásával vádolta.

A Guardian által idézett levelében Cameron azt állította, hogy a segély nem jut el a háború sújtotta palesztin enklávéba „az izraeli kormány önkényes megtagadása és a hosszadalmas vámkezelési eljárások, köztük a többszöri átvilágítás” miatt.

Válaszul a COGAT X-en azt írta, hogy Izrael nem akadályozza meg a segélyek bejutását, és „biztonsági okokból szimplán átvizsgálja a segélyt, és ez hatékonyan teszi”. Továbbá jelezte, hogy óránként összesen 44 kamiont is ellenőrizni tudnak mindkét átkelőhelyen.

Cameron azzal is vádolta Izraelt, hogy szombaton lezárja a Kerem Salom határátkelőt a zsidó sábát miatt, amit a COGAT tagad.

„Az ENSZ-szel kötött megállapodás alapján szombaton zárva tartanak, hogy az ENSZ begyűjthesse a héten küldött segélyeket, amelyek az alacsony logisztikai kapacitás miatt felhalmozódnak” – magyarázta. „Koordináljon több segélyt Gázának. Mi pedig intézkedünk”.

The post Több óra után a levegőből likvidálták a terroristát Dolev mellett first appeared on Új Kelet online.